A budapesti parketten az utóbbi napokhoz hasonlóan ismét nagy volt a pörgés, összesen 9,3 milliárd forint értékben születtek kötések. A BUX délelőtt 8 100 pont felett is járt, ám délutánra lenyomták a gyengülő nyugat-európai indexek, így zárásra 32,6 ponttal, vagyis 0,4 százalékkal csúszott lejjebb és 8 020,14 ponton állt meg. A bessz elsősorban az OTP papírjának volt köszönhető, mely 1,8 százalékot veszített értékéből, így árfolyama 2 230 forinton zárt. Szintén a vesztesek közé került a Mol, melynek kurzusa 0,7 százalékkal mérséklődött és 5 560 forinton fejezte be a napot. A Matáv-részvény viszont 0,8 százalékkal hízott, így árfolyama 908 forintra módosult. A Richter kurzusa napközben 1,8 százalékos előnyben is állt, ám délutánra a nyereség mindössze 5 forintra, azaz kevesebb mint 0,1 százalékra olvadt, így a papír 13 600 forintot ért záráskor. A nagy rivális Egis részvénye azonban a bessz ellenére 1,4 százalékkal tudta növelni értékét, így árfolyama 14 600 forintról várja a csütörtöki nyitást.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!