A BÉT irányadó indexe csütörtöki záróértéke alatt nyitott pénteken, s egy erőtlen, 23 688 pontig tartó felszúrást követően értéke tovább csökkent. A BUX a kereskedés zömében 23 500-23 300 pont között ingázott, majd a tengerentúli tőzsdemutatók délutáni nagyarányú csökkenésére reagálva még mélyebbre süllyedt. Az index délután négykor érte el napi legalacsonyabb értékét, 23 192 pontnál, s alig egy ponttal e fölött, 23 193,86 ponton zárt.

A blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom drágult, 0,3 százalékkal, 665 forintra, bár a kereskedést veszteséggel indító távközlési cég részvényeiért délután ennél többet, 676 forintot is adtak a befektetők. A Telekom-papírok forgalma alig 1,5 milliárd forint lett.

A Mol 2,6 százalékkal 19 650 forintra értékelődött le péntek délutánra, annak ellenére, hogy a reggeli órákban még 20 ezer forint fölött is születtek kötések az összességében 2 milliárd forint feletti forgalmat bonyolító részvényre.

Az OTP jegyzése a nap során folyamatosan csökkent, de leértékelődése a New York-i tőzsdenyitás követően gyorsult fel igazán. A bankrészvényre az első kötések 6640 forinton érkeztek, napi minimumértékét 6313 forinton érte el. Záróára 4,4 százalékkal volt alacsonyabb a csütörtökinél, ez 6338 forintot jelent. Az OTP részvények iránti érdeklődés megközelítette a 20 milliárd forintot, ezzel ismét a legkeresettebb papír volt a BÉT-en.

A Richter árfolyama a trenddel ellentétben emelkedett napközben, a 42 005 forintos nyitószintről egészen 43 300 forintig, ám a Wall Street-i negatív hangulat miatt kiálltak mögüle a befektetők, így az utolsó percekben lerántották a részvényt, amely 42 500 forinton, 0,3 százalékos mínuszban landolt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!