BÉT: zárásra megkopott a Rába fénye

A fél százalékkal 7 868,54 pontra emelkedő BUX-ot a blue chipek közül csak az OTP igyekezett megtartani, ugyanis hiába száguldott a Deutsche Telekom, a Matáv végül süllyedéssel zárt. A két főszereplő, a Rába és a Pannonplast volt, az előbbi többlete a nap végére megcsappant, az utóbbi viszont komoly zuhanást produkált. A börze forgalma elmaradt a tegnapitól, a parketten csupán 5,3 milliárd forint értékben születtek kötések.
Ádám Viktor, 2003. január 14. kedd, 17:04
Fotó:

A mutatót mindössze a 0,9 százalékkal 2 325 forintra erősödő OTP próbálta emelkedésre ösztökélni. A korábban mérsékelten dráguló Matáv végül 844 forintra gyengült, míg a Mol 1,7 százalékkal 5 270 forintra, a Richter pedig - szemben a stagnáló Egisszel - 1,1 százalékkal 14 040-re esett. A Philips-kivonulástól sújtott Pannonplast részvényei 8,1 százalékkal 1 075 forintra zuhantak, ám ezzel a teljesítménnyel a nap vesztese címért folytatott vetélkedésben - az econet és a Humet mögött - csak a bronzérmet szerezte meg. A honvédségi tenderen nyertes Rába papírjai - vélhetőleg részben a megrendelt mennyiség körül kialakult huzavona miatt - a kereskedés végére veszítettek vonzerejükből, s a korábbi, 10 százalék feletti száguldást követően 5,3 százalékos ugrással 1 090 forinton zártak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK