Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 0,7 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,8 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,6 százalékkal csökkenhet a nyitásban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt hozza nyilvánosságra az euróövezet negyedik negyedéves gazdasági teljesítményét tükröző adatokat. Elemzők éves összevetésben 2,7 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 0,6 százalékos növekedésre számítanak. A nagyobb gazdaságok közül Spanyolország és Franciaország is kedden teszi közzé a hazai össztermék (GDP) növekedésére vonatkozó negyedik negyedéves statisztikát.

Hétfőn az utóbbi öt hónap legerősebb ütemével csökkentek történelmi rekordjukról a New York-i tőzsdeindexek azon japán sajtóértesülések nyomán, hogy az Apple információtechnológiai óriáscég felére csökkentheti az iPhone X típusú készülékek gyártását, mert a vártnál jóval kisebb a kereslet irántuk. Ez magával rántotta az Apple beszállítóit, amelyek árfolyama jelentősen esett kedden Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,43 százalékos mínuszban zárt, miközben a jen erősödött a dollárhoz képest. A technológiai cégek közül a Softbank csoport 1,74 százalékot, a Sony pedig 1,78 százalékot veszített értékéből, míg az autógyártók közül a Toyota árfolyama 0,33, a Hondáé pedig 0,66 százalékkal esett. A dél-koreai Kospi 1,17 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,87 százalékos mínuszban zárt. Szöulban a nagy technológiai cégek, Sydney-ben pedig a pénzügyi és a bányaipari cégek voltak a nap vesztesei.

A kínai tőzsdéken folytatódott a profitrealizálás, így a vezető sanghaji index 0,80 százalékos, a hongkongi Hang Seng pedig 1,10 százalékos veszteségben állt a záráshoz közeledve.

A bitcoin árfolyama csökken. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 10 985,62 dolláron, 1,55 százalékos veszteségben állt, a napi minimum 10 805,82 dollár, a maximum pedig 11 191,80 dollár volt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken a dollár erősödésének és az amerikai olajfúrótornyok száma növekedésének következményeként. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,72 százalékos veszteségben, 68,70 dolláron, a márciusi szállítású WTI 1,07 százalékos mínuszban, 64,86 dolláron forgott reggel háromnegyed nyolc körül.

Hétfőn London kivételével csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,08 százalékkal, 7671,53 pontra nőtt, míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékkal, 13 324,48 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékkal, 5521,59 pontra süllyedt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,19 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,16 százalékkal esett.

Képünk forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!