A kereskedés végén a Stoxx Europe 600 pán-európai index 0,16 százalék, az FTSE Eurofirst 300 index 0,26 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,39 százalék veszteséget mutatott.

A nem hivatalos záró adatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 0,72 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,35 százalékkal állt mínuszban. Madridban 0,73 százalék, Milánóban 1,08 százalék volt a csökkenés - írta az MTI.

Az Európai Központi Bank (ECB) csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatot és elkötelezte magát a mennyiségi monetáris lazító program korábban bejelentett mértékű és futamidejű folytatása mellett, valamint a megszokott szóhasználatban jelezte készségét szükség esetén más eszközök alkalmazására is.

Mario Draghi az ECB elnöke a döntés indoklásában a korábban alkalmazott szóhasználattól eltérő mértékben méltatta az euróövezeti gazdasági fellendülés pozitív dinamikáját. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az infláció alakulása egyelőre nem indokolja az ECB monetáris politikájának megváltoztatását.

Az ECB kamatdöntő ülésétől eltekintve a csütörtöki tőzsdei kereskedés központjában vállalati eredménybeszámolók álltak Európában. A Deutsche Bank például a vártnál kisebb bevételről, de magasabb nyereségről számolt be, részvénye közel három százalékkal gyengült.

Az olaj ára csökkent csütörtökön annak hírére, hogy két líbiai olajmezőn megindul a termelés: a Brent ára 2,39 százalékkal hordónként 51,16 dollárra, a WTI ára pedig 2,44 százalékkal 48,41 dollárra esett.

Az arany határidős jegyzése 0,16 százalékkal unciánként 1266,17 dollárra emelkedett.

Az eurót 0,34 százalékkal jegyezték gyengébben 1,0867 dolláron.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!