A tegnapi rekordveszteségek után ma jelentős emelkedéssel zártak a főbb amerikai részvényindexek, a Dow 6,7, az S&P 500 6,9, a Nasdaq Composite pedig 6,5 százalékkal erősödött a nap során. Elemzők szerint a piac már minden rossz hírt beárazott, a hosszú távon gondolkodó befektetők ezért egyszerűen nem tehettek mást, mint elkezdték vásárolni a rendkívül nyomott árú részvényeket. Ugyanakkor továbbra is a bizonytalanság uralja a kereskedést. A Dow Jones index több, mint 800 pontos sávban mozgott, megjárta az október 10-i mélypont környékét is, végül mégis 552 pontos, vagyis 6,7 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A 30 komponens közül 23 emelkedni tudott, élen a Chevronnal, mely 12,5 százalékot erősödött az olajárak korrekciójával párhuzamosan. A General Electric a kezdeti lejtmenet után 1,9 százalékkal értékelődött fel, míg a Wal-Mart papírjai a csökkentett eredményvárakozások ellenére 3,4 százalékot drágultak. A kedvezőtlen profitkilátások ellenére a technológiai szektor papírjai is szépen teljesítettek: az Intel 0,9, az Applied Materials 8, az Apple 2,3, az IBM pedig 0,9 százalékkal értékelődött fel. A nap vesztese a General Motors lett 4,25 százalékos mínusszal. A Citigroup is gyengén muzsikált, a bankpapírok 25 százalékkal értékelődtek le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!