Alig egy nappal azután, hogy a Binance nevű kriptotőzsde vezetője bejelentette , hajlandó lenne megvásárolni és megmenteni legnagyobb riválisát, az FTX-et, máris visszakozott az üzlettől. A Binance bejelentése szerint komoly aggályok merültek fel a megvenni kívánt cégnél alkalmazott üzleti módszerekkel és a cég ellen az amerikai hatóságok által indított vizsgálatokkal kapcsolatban.

A vállalat átvilágításának eredményeként, valamint az FTX-nél az ügyfél vagyon kezelése során alkalmazott módszerek és a cég ellen folyó hatósági vizsgálatok miatt úgy döntöttünk, hogy nem hajtjuk végre az FTX.com tervezet akvizícióját - közölte szerda este a cég.

Bankman-Fried, az FTX vezetője szerda délután befektetőknek azt mondta, a kriptotőzsdének 8 milliárd dollárnyi tőkére lenne szüksége , miután az ügyfelek rekordsebességgel vonták ki pénzüket a cégtől és látszott, hogy a Binance-al tervezett ügylet is kútba esik - írja a Financial Times. A negatív fordulatra azután került sor, hogy kiderült, az amerikai tőzsdefelügyelet a Sec kiterjesztette az FTX-nél folyó vizsgálatát a platform kriptodevizán alapuló hitelezési termékeire és az ügyfelek alapjainak kezelésére is  - mondta egy az ügyhöz közel álló forrás. A felügyelet a vizsgálatot már egy hónappal ezelőtt megkezdte, azonban további anyagokat akkor kért be a cégről miután a Binance bejelentette , hogy megvásárolná azt. A Bloomberg értesülései szerint nem csak a Sec, de az amerikai határidős és árupiaci bizottság is vizsgálja cég tevékenységét.

Amúgy is zuhantak a kriptók

A Bitcoin és más kriptodevizák, valamint az ezekhez kötött eszközök ára meredeken esett az elmúlt két nap során. A kereskedők ugyanis tartanak az esetleges csőd tovagyűrűző hatásaitól. A csoporthoz egyébként nem csak a kriptotőzsdét üzemeltető FTX tartozik, hanem az Alameda Research nevezetű , nagy piaci részesedéssel rendelkező digitáliseszköz kereskedő cég is. A Bitcoin árfolyama tegnap hatalmasat zuhant és 14 ezer dollár alá is benézett. Ilyen alacsonyan 2020 ősze óta nem járt a kriptodeviza árfolyama. A ma reggeli kereskedésben egyelőre úgy tűnik, visszapattant a kurzus, most 14 800 dollár felett a jár.

A Solana nevezetű digitális érme, amelynek hátterét jórészt az Alameda biztosítja 44 százalékot esett, az amerikai tőzsdén jegyzett kriptotőzsde, a coinbase részvényei pedig 9 és fél százalékot veszítettek értékükből.

A piacon jelenleg teljes pánik uralkodik - mondta Jon de Wet a Zerocap kripto-vagyonkezelő cég  befektetési igazgatója. JP Morgan elemzői szerint kriptoeszközök piacán tapasztalt legutóbbi eladási hullám azért nagyon aggasztó, mert folyamatosan csökken az olyan szereplők szám,a amelyek egészséges mérleggel és megfelelő tőkével rendelkeznek ahhoz hogy felvásárolják a kevésbé tőkeerős cégeket.Az FTX korábban elismerte hogy külső források bevonása nélkül nem képes eleget tenni a tőkéjüket elvinni kívánom ügyfelek igényeinek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!