Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A PMÚ indoklása szerint az olajipari vállalat azért kapta a büntetést, mivel a 2005-től 2006 végéig tartó időszakban visszaélt domináns piaci helyzetével a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi forgalmazása során. A legfelsőbb bíróság mostani döntésével megváltoztatta a pozsonyi kerületi bíróságnak az ügyben tavaly márciusban hozott ítéletét, amely az elsőfokú bírósági döntéshez hasonlóan elutasította a PMÚ által meghozott döntést.

A szlovák monopolellenes hivatal álláspontja szerint a Slovnaft úgy élt vissza domináns helyzetével, hogy nem transzparens árpolitikát folytatott: a vállalat egyéni árakat állapított meg, illetve személyre szabott árkedvezményeket adott egyes kiskereskedelmi partnereinek, mivel a kiskereskedőket érintő információk birtokában tisztában volt azzal, hogy az egyes forgalmazók mennyire számítanak attraktív üzleti partnernek a konkurencia számára.

Az árkedvezmények az egyes vásárlók esetében különbözőek voltak, és a különbségeket nem lehetett objektíven megindokolni, ami az egyes vásárlók diszkriminációjához vezetett - olvasható a hivatal indoklásában. Az árpolitika lényege az volt, hogy azok a kiskereskedők, akiknek kevésbé állt módjukban, hogy a konkurenciához forduljanak, csak magasabb árakon vásárolhattak. Ezzel az árpolitikával a PMÚ szerint a Slovnaft az említett időszak során több mint 6,5 millió euró anyagi előnyre tett szert.

A Slovnaft az ítélet kézbesítése után kíván állást foglalni a legfelsőbb bíróság döntéséről, és azt követően dönt a további lehetséges jogi lépésekről is. "Az ítéletről írásos kézbesítése után foglalunk állást, mivel annak meghozatalakor, nagy meglepetésünkre, nem voltak rendesen és érthetően megindokolva azok a következtetések, amelyek alapján a legfelsőbb bíróság meghozta a döntését" - közölte az MTI-vel Anton Molnár, a Slovnaft szóvivője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!