Április 13-án már 63 500 dollár felett is járt a bitcoin árfolyama, majd két nappal később folyamatos esésbe kezdett a a legnépszerűbb kriptodeviza. Pénteken délre pedig átütötte a lélektani határt jelentő 50 ezer dolláros támaszt is.

A gyengülés két tényezőnek köszönhető az elmúlt időszakban: egyrészről a világ egyre több országának szabályozó hatósága tervezi, hogy a pénzmosási műveletek és a fekete kereskedelem miatt tiltólistára teszi a kriptopénzt, másrészről az Egyesült Államokban a legutóbbi költségvetési hiány jelentésekor már a pénzügyminisztérium is jelezte, hogy jelentős, több százmilliárd dollár adókiesést jelenthet a terület szabályozatlansága. Erre reagálva Joe Biden elnök bejelentette, hogy jövedelemadót vetnének rá ki.

A kriptopénz újabb nyomás alá került a Biden-féle adóügyi bejelentések hatására - írta Jim Reid, a Deutsche Bank munkatársa az ügyfeleknek szóló jegyzetében a CNBC szerint. Az elnök csütörtökön bemutatta az amerikai adótörvény javasolt módosításait, köztük azt a tervet, hogy a tőkenyereségre kivetett adót majdnem megduplázzák, 39,6 százalékra az 1 millió dollárnál többet kereső embereknél.

Mindezek hatására a bitcoin az elmúlt 24 órában csaknem 11 százalékos mínuszba került és 48 594 dolláros szintre csúszott le. Az árfolyam így ezen a héten 22 százalékos csökkenést produkált, miután az elmúlt évben közel 74 százalékkal emelkedett.

Az ethereum, amely idén masszívan felülmúlta a bitcoint, több mint 11 százalékkal 2191 dollárra esett. Ha az ethereumnak sikerül a hétvégére 1 955 dollár felett tartania magát, akkor az emelkedő trendje megmaradhat - mondta Kelvin Wong, a CMC Markets munkatársa a Reutersnek. Az XRP, az ötödik legnagyobb kriptopénz több mint 22 százalékot veszített a Coinmarketcap adatai szerint.

A számok ellenére azonban az elemzők szerint még mindig hosszú távú bikapiac lehet a kriptóknál.

Rövid távon előfordulhat, hogy korrekciót tapasztalunk, és egy széles tartományban oldalazunk, mivel a piac túlfűtött a lakossági befektetőknél - mondta Ki-Young Ju, egy dél-koreai székhelyű blokkláncelemző cég vezérigazgatója a CoinDesknek.

Biden adóemelési terve szintén felfordulást okozott a Wall Streeten, mivel a részvények csütörtökön alacsonyabban zártak. Az S&P 500, a DJIA és a Nasdaq egyenként 0,9 százalékot veszített. A felfordulás az ázsiai kereskedésre is átragadt, mivel a főbb részvényindexek mínuszban nyitottak. A kereskedők azonban arra számítanak, hogy hamarosan visszatér a nyugalom.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!