Olyan termékek megjelenése is közel van a piacon, amelyek tovább redukálják a kockázatokat, ezáltal még vonzóbbak lehetnek – áll a Blockben fintech cég szakértője, Krocsek Attilai elemzésében.

Ilyenek lesznek például azok a konstrukciók, amelyek nem a kriptoeszközök árfolyamának mozgására koncentrálnak, hanem úgynevezett arbitrázs ügyleteket kötve a tőzsdéken létező anomáliákat, árfolyamkülönbségeket használja ki, alacsonyabb hozammal, de jelentősen kisebb kockázattal.

A kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 2013-ban alig érte el az 1 milliárd USA dollárt – napjainkban azonban közel 1500 milliárd dollárosra nőtt az összeg. Ez azt jelenti, hogy a teljes piac 8 év alatt nagyjából 1500-szoros növekedést produkált.

Hasonló emelkedés tapasztalható a világszerte legismertebb kriptovaluta, a bitcoin árfolyamában, amely 2010-ben még csupán 0,0008 dollárt ért, 2011-ben pedig még mindig csak 1 dollárt adtak érte – jelenleg azonban az árfolyam 34 ezer dollár felett jár, és volt már 63 ezer dollár is. Vagyis 10 év alatt akár 63 ezerszeres hozamot is képes volt produkálni a tulajdonosainak.

A hagyományos pénzügyi világ számos intézménye, jellemzője a digitális eszközök piacán is ugyanúgy megtalálható. A kereskedés legfontosabb platformjai például itt is a tőzsdék, vagyis olyan internetes kereskedelmi platformok, ahol Bitcoint, Ethereumot és egyéb kriptovalutákat lehet vásárolni, akár fiat devizákért (euróért, dollárért), akár más kriptovalutákért. Ilyen tőzsdékből már több mint 20 ezer működik világszerte.

A digitális eszközök piacán is népszerűek a különféle indexek, amelyek ismert formulák a részvények világában.
Működési logikájuk is ugyanaz: a tulajdonosok változatos portfólióval rendelkezhetnek, válogathatnak a kriptovaluták közül, így nem csupán egy eszköz piaci mozgásának teszik ki magukat. Azok is belevághatnak, akik kezdők ebben a világban, hiszen az index menedzselését lefektetett szabályok alapján szakértők végzik el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!