Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Első ízben márciusban fordult elő, hogy a nagy intézményi befektetők hangulatát reprezentáló Bank of America  felmérése szerint más is járt a profi alapkezelők fejében, mint a koronavírus-járvány. Akkor tavaly tavasz óta első ízben egy esetleges kötvénypiaci összeomlást és a növekvő inflációt is nagyobb, az egész pénzügyi piacot fenyegető úgynevezett "tail risknek" tartottak, mint a Covid-19-es pandémiát. A mostani, áprilisi körkérdés szerint már az esetlegesen emelkedő adókat is nagyobb rizikónak tartják, mint a koronavírus-járványt - derül ki a frissen publikált adatokból.

A fejlemény persze nem meglepő annak fényében, hogy a járvány és a lezárások miatt világszerte a kormányok hatalmas gazdasági mentőcsomagokkal siettek a lakosság és a gazdasági szereplők segítségére, azonban ezt előbb utóbb valamiből finanszírozni kellene, s erre az adóemelések teremthetik meg a kellő forrásokat. Ráadásul az amerikai kormányzat azon kezdeményezése, amely a multinacionális vállalatok nemzetközi adózási szabályait egységesítené, s nehezítené a nagy cégek különböző országok közötti adóoptimalizációját, szintén ráirányította a befektetői közösség figyelmét a kérdésre.

A magasabb adókulcsoktól való félelem ellenére változatlanul elképesztően optimista hangulatban maradtak a befektetők. A megkérdezett 200, összesen 552 milliárd dollárnyi vagyon befektetéséért felelős szakember nettó 85 százaléka szerint emelkedni fognak globálisan a vállalati profitok a következő 12 hónap során. Ez ugyan négy százalékponttal alacsonyabb érték a márciusinál, azonban még így csúcsközeli a felmérés mintegy 20 éves történetében.

A profik körében most már végképp uralkodóvá vált a nézet, hogy a globális gazdaság kilábalása V alakú lesz, s egyre kevesebben tartják az U, vagy a W alakú fellendülést valószínűnek. A V formában most már a megkérdezettek 50 százaléka hisz, tavaly ősszel alig 10 százaléknyian voltak.

Inkább a részvényekre mennek

Az amerikai részvényindexek ugyan mindenkori csúcsukra emelkedtek a hónap folyamán, s ez jól tükröződik a befektetői hangulatban is. Az alapkezelők döntő többsége, 66 százaléka úgy látja, hogy jelenleg egy bikapiac késői fázisában van a részvénypiac, 25 százalék szerint a mostani korai fázisnak tekinthető, 7 százalék szerint viszont már veszélyes lufi van a tőzsdén. A részvények kedveltségét mutatja, hogy a kezelt portfóliókban a mindenkori, nettó 62 százalékos csúcshoz közel van azok aránya, amelyek túlsúlyozzák azokat.

Abban azonban változás történt, hogy mely régió tőzsdéjét tartják a legvonzóbbnak a befektetők. Márciusban a többség még a feltörekvő piacokról gondolta úgy, hogy a legjobban teljesíthetnek idén és az amerikai részvénypiac csak a második helyre szorult. Most azonban már nettó 34 százalék várja az S&P 500-as amerikai részvényindex hozamét az első helyre, a feltörekvő piaci tőzsdéket csak nettó 28. Ezen belül nettó 53 százalék gondolja azt, hogy az úgynevezett "érték" részvények felülteljesítik majd a "növekedés-orientált" cégek papírjait, ez rekordnak számít.

Ami viszont az általános vélekedés szerint lufinak számít, az a bitcoin. Az alapkezelők nettó 73 százaléka szerint a kriptodeviza árfolyama buboréknak tekinthető és nem megalapozott. Emlékezetes, hogy bitcoin árfolyama mindenkori csúcsára emelkedett a napokban, miközben a Nasdaq-on szerdán indul a kereskedés a Coinbase nevű kriptotőzsde részvényeivel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!