Ritkán látni ekkora pálfordulást, főleg ilyen rövid idő alatt

Hatalmas fordulat állt be egy hónap alatt a befektetők hangulatában. A legfrissebb alapkezelői felmérés szerint eltűntek a recessziós félelmek és mindenki ráugrott a részvényekre és egyéb kockázatos eszközökre.
Lovas-Romváry András, 2019. november 13. szerda, 18:59
Fotó: AFP - képünk illusztráció

Ritkán látni ekkora pálfordulást a befektetői hangulatban, mint az elmúlt egy hónapban. Az idei év nagy részét az határozta meg, hogy a befektetői társadalom attól rettegett, az amerikai gazdaság hamarosan, leginkább jövőre recesszióval kell szembenézzen. Ezek a félelmek azonban a jelek szerint hirtelen elpárologtak, legalábbis erre utal a Bank of America Merrill Lynch friss alapkezelői felmérése.

A másik, ami kitűnik a 178, összesen 574 milliárd dollár befektetéséért felelős szakemberek válaszain alapuló az az, hogy az alapkezelők őrült tempóban igyekeznek emiatt beszállni a kockázatosabb eszközökbe, így a részvényekbe is. A befektetési bank szakértői szerint a legnagyobb hajtóerő a piacon most a félelem, mégpedig attól, hogy lemaradnak egy jelentős áremelkedésről.

Pápá recesszió

Az igazán nagy ugrást a globális növekedési várakozások terén lehet megfigyelni. Míg októberben a felmérésben résztvevők még nettó 37 százaléka gondolta azt, hogy a globális gazdaság a következő 12 hónap során gyengülni fog, addig most már nettó 6 százalék annak erősödését tartja valószínűbbnek. Ez azt jelenti, hogy a növekedést várók százalékos aránya 6 százalékponttal haladja meg a recessziótól tartókét. Ez az egy hónap alatt tapasztalt 43 százalékpontos megugrás rekordnak számít a felmérés 26 éves történetében.

A félelem elmúlását jól mutatja, hogy az amerikai piacon elkezdett a hozamgörbe meredekké válni. Az év korábbi időszakaiban többször is komoly ijedtségre adott okot, hogy az amerikai állampapírok hozamgörbéje inverzzé vált, a 10 éves lejáratú kötvények hozama a rövidebb, 2 illetve hároméves papírok hozama alá süllyedt. A hozamgörbe inverziója az elmúlt évtizedekben viszonylag pontosan előre jelezte az amerikai gazdaság recesszióba történő zuhanását.

Októberben még a megkérdezett alapkezelők nettó 30 százaléka azzal számolt, hogy a görbe tovább tolódik majd a következő 12 hónapban az inverz irányban. Most azonban már nettó 61 százalék annak meredekebbé válását tartja valószínűbbnek.

Elköltötték a pénzt részvényekre

A profik annak megfelelően, hogy pozitív fordulatot várnak a gazdasági növekedésben, gyorsan el is költöttek egy csomó pénzt kockázatosabb eszközök, ezen belül is részvények vásárlására. A portfóliók átlagos készpénzállománya így nagyot zuhant, 4,2 százalékra az egy hónappal ezelőtti 5 százalékról. Ekkora csökkenésre utoljára Donald Trump elnökké választásakor, 2016 novemberében volt példa, s ilyen alacsony szinten utoljára 2013-ban járt. Ugyanakkor még mindig nem ért el arra szintre, amit a felmérés készítői veszélyzónának neveznek, ez 3,5 százalék alatt van.

A befektetők szerint egyébként jövőre a részvények lehetnek a nyerő eszközosztály: 52 százalék szerint ezeken lehet majd a legtöbbet keresni jövőre, míg 21 százalék a kötvényekre szavazott. Október elején még 28 százalék gondolta úgy, hogy az S&P 500-as részvényindex ebben a ciklusban már látta csúcsát, most ez az arány 8 százalékra zsugorodott.

Ugyanakkor egyelőre még mindig tartanak a kereskedelmi háborútól és annak negatív hatásaitól. A legnagyobb, úgynevezett tail risknek, a piacokat fenyegető általános kockázatnak változatlanul a kereskedelmi háborút jelölték meg a megkérdezettek, ez a téma tavaly március óta vezeti a negatív rangsort.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK