Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A társaság közgyűlését kísérő sajtótájékoztatón elhangzott figyelmeztetést az iparági környezet várható alakulására és az energiaárak valószínű további emelkedésére alapozza a vegyipari cég. Az idei első három hónap 2,7 milliárdos számviteli veszteségét okozó árfolyamhatásra, illetve a devizahitelek átértékelésére viszont nem kell már számítani. A BorsodChem Rt. (BC) közgyűlésén elfogadták a 2005-ös mérlegbeszámolókat és jóváhagyták a részvényenként 51 forintos osztalékjavaslatot. Az it elnöke, Georg Stahl nagy csokor virággal köszönte meg Kovács F. László távozó vezérigazgatónak az eddigi munkáját. Kovács immár csak a hallgatóság soraiban ülte végig a közgyűlést. A társaság új vezérigazgatója, Kay Gugler ismertette a cég új stratégiáját, eszerint a BC nem foglalkozik újabb, negyedik termékvonal bevezetésével, hanem a jelenleg meglévő PVC-TDI-MDI hármason belül az izocianátok, vagyis a TDI és az MDI gyártásának további jelentős bővítését tervezi. Ez a szükséges kapcsolódó beruházásokkal (pl. anilin-kapacitásnöveléssel) együtt 500 millió eurós beruházási programot jelent, melynek eredményeként 2012-re a BC a Bayer után Európa 2. második legnagyobb izocianát-gyártója lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!