A forint eurójegyzése kissé korrigált a lerántást követően, az árfolyam azonban nem tudott 310 alá menni, jelenleg 310,50-nél áll. Kobla Miklós, az ING Bank devizapiaci üzletágának vezetője kérdésünkre elmondta: a mostani forintgyengülés mögött ugyanaz a piaci szereplő áll, mint az elmúlt időszak legtöbb nagy meglódulása mögött. Pletykák szerint a nemzetközi piacon túl erősnek tartják a forintot az elmúlt hónapokban látványosan gyengülő zloty-hoz képest, így a szereplők minden bizonnyal megpróbálják gyengíteni a hazai devizát.

A forint gyengülésével párhuzamosan a térség devizái, de főként a cseh korona és a zloty folytatják a mérsékelt erosödő trendjüket, mondhatjuk, hogy a hét elejétől már irányban is különváltak a forinttól.

A Magyar Nemzeti Banktól ma közös közleményben elhatárolódó térségi központi bankok (a cseh, a szlovák, a román, a lengyel és a bolgár) arra szólítottak fel, hogy ne kezeljék egy kalap alatt országaik pénzügyi és gazdasági törekvéseit Magyarországéval. Hazánk azonban nem csak az európai híradásokba került be, Barack Hussein Obama elnök Gordon Brownnal találkozott kedden a Fehér Házban, a találkozót követően pedig arról beszélt, hogy a térség bajban lévő országait, köztük Magyarországot is kiemelt segítségben kell részesíteni. Obama Magyarországgal kapcsolatos megjegyzései is hordoztak azonban negatív felhangokat.

A mostani forintgyengülés mögött shortpozíciók zárása állhat az ING szakembere szerint, aki úgy véli, ilyen árfolyam mellett nem kizárható egy MNB-intervenció sem. A dollárért 248,40 forintot, a svájci frankért 210 forintot kellett fizetni szerda délelőtt.

A 310-es támasz átütése után a nap folyamán 315-ig is elmehet a kurzus, de várhatóan attól lentebb, 310-312 környékén fog stabilizálódni - vélekedett Sörös Csaba, a Takarékbank szakembere.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!