Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Váratlanul bejelentette lemondását David Sokol a Berkshire Hathaway-nél betöltött tisztségeiről, miután kiderült, 10 millió dollár értékben vásárolt Lubrizol Corporation részvényeket a tőzsdén, azt megelőzően, hogy a Berkshire jelezte volna érdeklődését annak felvásárlása iránt. Ráadásul a Wall Street Journal értesülései szerint Sokol szerepet játszott abban, hogy a Berkshire végül ajánlatot tett a társaság részvényeire, mire azok árfolyama közel 30 százalékkal megugrott.

Sokol először tavaly decemberben vásárolt Lubrizol részvényeket, a társaság iránti érdeklődését elmondása szerint a Citigroup egyik prezentációja keltette fel, ahol a Berkshire számára potencálisan érdekes cégekről mutattak be egy listát. A részvényeket hamar értékesítette. Majd januárban újabb rászvényeket vásárolt, pontosan 4-én és 5-én, 96 ezer darabot vett meg a társaság papírjaiból. Január 15-én találkozott a Lubrizol vezetőivel, ahol a Lubrizol és a Berkshire vállalati kultúrájának hasonlóságairól beszélgettek, eközben január 14-én és 15-én megvásárolta a kérdéses 96 ezer részvényt.

A beszélgetés után tárgyalt Buffett-tel a Lubrizolról, azonban a befektetési guru nem volt elragadtatva a cég felvásárlásának ötletétől.


Később, január 2-5én Sokol találkozott a Lubrizol vezérigazgatójával, ahol a társaság pénzügyi helyzetéről tárgyaltak. Ezután Sokol ismét felkereste Buffettet a Lubrizol felvásárlásának ötletével, az újabb részletek ismeretében a Berkshire vezetőjének már tetszett az ötlet. A Berkshire tegnapi bejelentése és Buffet közlpse szerint is Sokol már ekkor felfedte, hogy rendelkezik Lubrizol részvényekkel.


Március elején a Berkshire bejelentette a 9 milliár dolláros Lubrizol üzletet, mire a Lubrizol részvények árfolyama 28 százalékkal ugrott meg a tőzsdén. Két héttel később Sokol bejelentette lemondását.


A lemondás az érintettek közlése szerint nincs összefüggésben az üggyel, Sokol állítólag családi üzleteivel szeretne a jövőben foglalkozni, s Buffett is kiállt nyilvánosan menedzsere mellett, mondván, nem érzi, hogy bármilyen törvénysértés történt voln. Ugyanakkor a Wall Street Journal szerint a Berkshire Etikai Kódexe alapján Sokolnak tranzakcióit a cég Audit Bizottságával kellett volna közölnie, amelynek Buffett nem tagja, így kérdéses, hogy szabályosan járt-e el a menedzser.


Az amerikai értékpapírfelügyelet, a SEC vizsgálatot indított az ügyben a Berkshire közzétételei alapján, nem tekinthető-e az ügy bennfentes kereskedésnek. A Berkshire részvények a bejelentéseket követően tegnap a zárás utáni kereskedésben 3,6 százalékkal zuhantak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!