Roberto Campos Neto, a Brazil Központi Bank elnöke 2022 végén jelentette be, hogy Brazília 2024-ben saját központi banki digitális valutát (CBDC) szeretne útjára indítani. Ennek első lépéseként pedig 2023-ben egy zárt tesztet terveznek pénzügyi intézmények bevonásával.

Ahogy a mellékelt ábra mutatja, a brazilok valóban tartják a szavukat, ugyanis a Brazil Központi Bank közölte azoknak a cégeknek a listáját, amelyek résztvevői lesznek az első digitális valuta tesztkörben – írja a Bitcoinbázis.

Ahogy a bank portálján megjelent közleményből kiderül, összesen több mint 100 intézmény és cég adott be ajánlatot. Az ajánlatok közül végül 14-et választottak ki a brazilok, hogy kik vehetnek részt a tesztben.

Az első tesztkörbe bekerült többek között:

  • a Microsoft;
  • a Visa;
  • a Santander;
  • az Itaú Unibanco;
  • a LoopiPay;
  • és a Nubank.

A tervek szerint már 2023 júniusában elinduló tesztkörben a CBDC platform programozhatósági és adatkezelési funkciót fogják tesztelni egy specifikus felhasználási eseten keresztül. Ebben különböző intézmények és cégek ügyfelei között fognak tranzakciókat végrehajtani szövetségi állampapírok vonatkozásában.

A projekt által létrehozni kívánt digitális brazil real a fizikai realhoz lesz majd kötve. Limitált kínálata lesz első körben, de ahogy telik majd az idő, további digitális coinokat lehet majd létrehozni. 

 

Új magyar fejlesztés érkezett a kriptopiacra

Magyar blokkláncfejlesztők ötlete nyomán és közreműködésének köszönhetően 15 ország több mint 7000 aktív felhasználójával startolt el a Mosaic Alpha Platform. Az iOS és Android felületre is optimalizált, kriptokosarak vásárlását támogató applikáció révén olyan új online felület született, amely lehetővé teszi az átlagos pénzügyi ismeretekkel rendelkező felhasználók számára is a gyors, átlátható, felhasználóbarát és biztonságos menedzselést Bővebben --->

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!