Sokan buknak az orosz-ukrán háborún, de a brókercégeknél csak a pezsgők pukkanhatnak a konfliktus eszkalálódása óta. A befektetési vállalkozások forgalma ugyanis rekordot döntött az első negyedévben, és a profitjuk is az egekben jár. Az első három hónapban a brókercégek 8,68 milliárd forintos adózott eredményt értek el, ami 85 százalékkal magasabb a tavalyinál, pedig 2021 és 2020 is nagyon erős első negyedévvel indult ebben a szektorban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból.

A hatalmas nyereség oka a megugrott forgalom volt. A brókercégek már elmondták, az orosz-ukrán háború kirobbanása után a lakossági ügyfelek jóformán kivétel nélkül meglátták a lehetőséget a 10 ezer forint alá zuhanó OTP-ben. A bankpapírba mintegy 210 milliárd forinttal szállhattak be a háztartások az első negyedévben az MNB adatai szerint is. Az állampapírpiacon is sok ügyletet bonyolíthattak le a kisbefektetők, több száz milliárd forintos nagyságrendben válthattak át Magyar Állampapír Pluszt (máp+) inflációt követő Prémium Magyar Állampapírra (PMÁP), miután egyre magasabb inflációs adatokat közöltek a statisztikusok. A kisbefektetők mellett az intézmények is vélhetően jóval több tranzakciót végeztek a turbulens piaci környezetben, ami szintén növelhette a brókercégek forgalmát. 

Harmadával nőtt a bevétel, duplázódott az eredmény

A befektetési vállalkozások legfőbb üzletága, a befektetési szolgáltatási tevékenység árbevétele 2021 első negyedéhez képest 32,5 százalékkal nőtt, és meghaladta a 119 milliárd forintot. Ezen belül a kereskedelmi tevékenység bevétele 34 százalékkal bővült, 101 milliárd forintnál is több lett, de nőtt a bizományosi tevékenységből érkező összeg is. A főtevékenységet kísérő kiadások is emelkedtek mintegy 30 százalékkal, ezek összege 106 milliárd forint lett. Mindezek eredményeként a befektetési szolgáltatási tevékenység üzleti eredménye 13 milliárd forint fölé emelkedett, ami 55,8 százalékos növekedés tavaly óta. Az üzemi eredmény pedig meghaladta a 7,6 milliárd forintot, ami a tavalyinak több mint a duplája. 

A munka is felpörgött persze a brókercégeknél. Az MNB adatai szerint az azonnali tőzsdei forgalom az első negyedévben 75 százalékkal nőtt a brókercégeknél, a származtatott ügyleteké pedig a 2,8-szeresére ugrott. Már februárban is jókora forgalomnövekedést mértek, de a március kiemelkedő hónap volt, a tavalyi kétszeresére nőtt az azonnali piacon a megbízások értéke. Az 1041 milliárdos havi tőzsdei forgalom a brókercégeknél történelmi rekord, az előző csúcs 2020 márciusában, a covid-járvány kitörésének hónapjában volt, az dőlt meg most.  

Tekintettel viszont arra, hogy a háború hatására estek a részvényárfolyamok, az emelkedő hozamkörnyezetben pedig az állampapírok árfolyama is csökkent, a befektetési szolgáltatóknál (brókercégek, bankok és fióktelepek) lévő értékpapír-állomány csökkent. Ezen belül viszont a brókercégeknél lévő volumen nőtt az intenzív vásárlások miatt. Összesen 20 ezren nyitottak számlát a brókercégeknél az idén, március végén a 343 ezer ügyfélszámlán lévő értékpapír-állomány 5550,97 milliárd forintos történelmi csúcson volt.  

Az adóoptimalizálás is egyre több ügyfél számára fontos. A nyugdíj-előtakarékossági számlák száma az első negyedévben tovább emelkedett 23 346 darabra, a rajtuk lévő összeg viszont az árfolyamok kedvezőtlen alakulása miatt némileg csökkent 96,5 milliárd forintra. A tartós befektetési számlák (tbsz) száma 5,5 ezerrel nőtt meg, 91 ezer fölé ugrott a brókercégeknél, az ezeken lévő megtakarítás pedig viszont 1305 milliárd forintra csökkent az év végi 1387,6 milliárdos történelmi csúcsról. 

Befektetési vállalkozások eredménye 2022. első negyedév
EredményMilliárd forint
Üzleti tevékenység eredménye 7,632
Befektetési szolgáltatási tevékenység eredménye (+/-) 13,068
Befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei119,135
Bizományosi tevékenység bevételei10,378
Kereskedelmi tevékenység bevételei101,680
Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység bevételei1,079
Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység bevételei0,312
Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei5,686
Befektetési szolgáltatási tevékenység ráfordításai106,066
Bizományosi tevékenység ráfordításai5,924
Kereskedelmi tevékenység ráfordításai97,684
Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység ráfordításai0,129
Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység ráfordításai0,034
Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység ráfordításai2,295
Egyéb bevételek0,113
Nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei0,000
Aktivált saját teljesítmények értéke0,000
Anyagjellegű ráfordítások1,241
Személyi jellegű ráfordítások1,748
Értékcsökkenési leírás0,337
Egyéb ráfordítások2,224
Nem befektetési szolgáltatási tevékenység ráfordításai0,000
Pénzügyi műveletek eredménye 1,360
Nem forgalmazási pénzügyi műveletek bevételei4,749
Nem forgalmazási pénzügyi műveletek ráfordításai3,388
Rendkívüli eredmény -
Rendkívüli bevételek-
Rendkívüli ráfordítások-
Adózás előtti eredmény 8,992
Adófizetési kötelezettség (év közben fizetett adóelőleg)0,315
Adózott eredmény 8,677
Eredmény (év végén mérleg szerinti eredmény)8,677
Általános tartalék képzés, felhasználás (-/+)0,000
Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre-
Jóváhagyott osztalék és részesedés-
Forrás: MNB

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!