Az USA tőzsde- és értékpapír-felügyelete (SEC) vizsgálatot indított legalább tizenkét brókercég ellen annak megállapítására, hogy azok nem ügyfeleik kárára jártak-e el – jelentette az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Bloomberg. A vizsgálat alá vont cégek – melyek között a The New York Times szerint olyanok is vannak, mint a Merrill Lynch & Co., a Morgan Stanley vagy a Charles Schwab Corp. – a SEC gyanúja megszegték azt a szabályt, hogy mindig a lehető legkedvezőbb áron kell végrehajtani az ügyfelek megbízatásait. Egyes esetekben nem a nyílt piacon bonyolították le az ügyleteket, hanem maguk léptek vevőként vagy eladóként (saját részvényeik felhasználásával), olykor pedig más cégekkel teljesíttették a többnyire a Nasdaqra szóló megbízásokat, külön jutalék fejében. (Ezek nem tiltott módszerek, de csak akkor lehet őket alkalmazni, ha nélkülük nem lehetne jobb árat elérni.) A kétes ügyekben nem nagy összegekről van szó – értesült a Reuters – , de ez nem változtat azon, hogy ha bebizonyosodik a szabálysértés, akkor az érintett cégek komoly büntetésekre számíthatnak. A SEC eljárása újabb lépés abban a vizsgálatsorozatban, amelyben a legpatinásabb Wall Street-i cégekről is kiderült már, hogy nem mindig a legszabályosabban működnek. Ez év elején számos neves cég kényszerült több száz millió dollárt kifizetni annak érdekében, hogy megegyezéssel zárulhasson le egy a New York-i főügyész által vezetett eljárás – emlékeztetett a BBC. Eliot Spitzer vizsgálódása szerint az akkori érintettek szabálytalan módszereket alkalmaztak egyes befektetési alapjaik kezelésénél.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!