Az Európai Unió felmérést készít arról, hogyan javíthatja az általa kibocsátott kötvények kereskedését, azok likviditását és reményeik szerint így azok árazását is. Nagy fájdalom Brüsszelnek, hogy a piac egyelőre kockázatosabbnak ítél meg – legalábbis a hozamok alapján – egyes általa kibocsátott kötvényeket, mint az egyes tagállamok által forgalomba hozottakat.

Az EU mától küldi ki piaci szereplőknek, kereskedőknek kérdőívét, ez a Bloomberg értesülései szerint elsősorban a likviditás javítására vonatkozó javaslatokra vonatkozik. A blokk már eddig is különböző ösztönzőket kínált a bankoknak, hogy aktívabban vegyenek részt az árjegyzésben a kötvények kereskedelmének elősegítése érdekében.

Ez a legutóbbi része annak az idei kampánynak, amelyet az EU azért folytat, hogy kötvényei hasonló minősítésű államkötvényekkel azonos szinten kereskedjenek. Bár az EU tripla A adósságminősítéssel rendelkezik – ez megegyezik a legnagyobb gazdasága, Németország besorolásával – kötvényeit a német kötvényekhez képest mégis diszkonttal veszik csak meg a piacon. Míg a német 10 éves papírok hozama 2,4, addig az uniós papíroké 3 százalék feletti.

Brüsszel számára ez komoly frusztrációt jelent, hiszen ez azt jelenti, hogy a befektetőknek többet kell fizetni a hitelek után.

Nem szokatlan, hogy a nagy kibocsátók felméréseket küldenek az elsődleges forgalmazóknak. Ez a kérdőív azon felül, hogy az uniós kötvények megítélésének javításáról érdeklődik a befektetők eszközallokációjában szereplő kötvényindexekről is kérdez, és arról, hogy mennyire fontos, hogy az uniós kötvények szerepeljenek benne.

A bankárok szerint ezek jogos kérdések, mivel az uniós hozamok jelentős eltérést mutatnak a német és a francia adóssághoz képest. Ez valószínűleg a kereskedés mennyiségével függ össze. Az EU által kibocsátott kötvényeknek nem minden évben van lejáratuk és ez például hátrányosan hathat azok likviditására.

Pénztárcába vág az ügy, nem csak presztízs

A kérdés politikailag fontos a blokk számára, mivel ha a tagállamok azzal érvelhetnének, hogy az EU-n keresztül történő finanszírozás kevésbé hatékony, mint a saját rendszerükön keresztül, az problémává válhatna a kötvényprogramja számára.

Az EU, amely a világjárványból való kilábalás elősegítése érdekében bocsátott ki adósságot, egyre inkább úgy néz ki, mint egy szuverén kibocsátó, annak ellenére, hogy a piacok ezt még nem árazzák megfelelőképpen - mondták a HSBC Holdings Plc elemzői a hírügynökség szerint.

Antoine Bouvet, az ING kamatstratégája korábban azt mondta, szerint az Unió közös kötvényeinek a megjelenése egyelőre a jelek szerint a helyett, hogy egységesítette volna, inkább tovább töredezte az európai kötvénypiacot. A közös kötvényekből ő hiányolja például azt, ami a tagállami kötvényeket vonzóvá teszi. Ez pedig a „hazai preferencia”, azaz az, hogy a befektetők és a bankok szívesebben vásárolnak saját kormányuk által kibocsátott kötvényekből, ami a kötvények iránti kereslet egyik fontos forrása, különösen rövidebb lejáratokon. Egy konzervatív német bank mindig előnyben részesíti a német bundot, ugyanez egy francia bank esetében is igaz. Így komoly lesz a küzdelem azért, hogy ezek a kötvények valódi biztonságos eszközként viselkedjenek a piacon – mondta a szakértő.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Tájékoztatás

A cikk „Az új intézményrendszerek kihívásai és az előttünk álló változások az európai integrációban” című projektünk részeként jelent meg az Európai Unió társfinanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Bizottság véleményét. Sem a sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó szervezet nem tehető felelőssé értük.