A Napi Gazdaság cikke

Nyugtalanul reagáltak a piacok az észak-afrikai és közel-keleti turbulenciákra, miután Tunézia és Egyiptom után Líbiára, Bahreinre és Jemenre is átterjedt a tüntetéshullám. A líbiai hadsereg híresztelések szerint brutális fellépésén túl az is borzolta a befektetői kedélyeket, hogy csaknem egyhetes huzavona után két iráni hadihajó megkezdte az átkelést a szuezi csatornán.

A fejleményekre a legérzékenyebben az olaj határidős jegyzése reagált, az áprilisi határidős texasi könnyűolaj (WTI) a múlt pénteki záráshoz képest tegnap napközben 9 százalékot emelkedve, hordónként 98 dollár felett is megfordult, míg az Európában használatos irányadó altípus, a Brent árfolyama 108,5 dollárnál is járt. (Hétfőn az amerikai szünnap miatt csak elektronikus kereskedés volt a tengerentúlon.)

Ekkora emelkedésre két éve nem volt példa - mondta lapunk kérdésére Heitner Tamás, a Solar Capital szakértője. Az amerikai olajfajtáról legutóbb az az információ látott napvilágot, hogy magasak a készletek, ennek alapján épülhetett ki jelentősebb árfolyamesésre játszó határidős állomány, amelyek zárása szintén táplálta az emelkedést. Az olaj mellett a menedékeszköznek számító arany is drágult, ismét átlépve az 1400 dolláros unciánkénti árat. Hiába a fundamentumok, ha a félelem eluralkodik a piacon, akkor száguld minden - állítja Heitner.

Ellentétes ívű pályát írtak le a tőzsdeindexek, a fontosabb ázsiai mutatók erőteljes mínuszokkal zárták a keddi kereskedést. A térségbeli mutatók közül a katari QE Index 3,6 százalékos esése volt a legvehemensebb, ám egy százalék felett gyengült az abu-dzabi, dubai, tunéziai és török tőzsde is. Szintén megsínylették a líbiai fejleményeket az európai és tengerentúli börzék, utóbbiakat a vártnál rosszabb lakáspiaci adat is lehúzta.

Tovább borzolta a kedélyeket, hogy a jegyzett vállalatokon keresztül az egyik legnagyobb líbiai kitettséggel rendelkező olasz tőzsdén - hivatalosan - egy technikai malőr miatt a keddi nyitástól kezdve órákon át szünetelt a kereskedés. Mindezt úgy, hogy hétfőn már a sokéves átlagot meghaladó masszív forgalom mellett táraztak ki a befektetők a legveszélyeztetettebbnek ítélt Eni- és UniCredit-papírokból. A hétfői 3,6 százalékos zakó után a tegnapi kereskedés délutáni helyreálltát követően további közel 1 százalékkal esett a milánói MIB Index. Az olaj drágulása és a forgalom várható visszaesése az európai légitársaságok árfolyamát is érzékenyen érintette. A kockázatvállalási hajlandóság visszaesése a svájci frank erősödésén is tetten érhető volt.

A BÉT-en ellenben a reggeli vaskos esés zárásra már csaknem egyszázalékos pluszba fordult, és a forint is visszakúszott 272 környékére az euró ellenében, miután a keresztárfolyam napközben megkóstolta a 273-as szintet. (Igaz, a nyomott hangulatot igazolva az ÁKK kedd délelőtti aukcióján az egy héttel korábbi négyszeres lefedettséggel szemben már igencsak visszafogott érdeklődés és valamivel magasabb hozam mellett találtak gazdára a három hónapos diszkontkincstárjegyek.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!