Mindössze 27,4 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el az OTP Bank a második negyedév során, ami jelentősen elmarad az első negyedéves 42,36 és a Napi által megkérdezett elemzők által várt 38,3 milliárd forinttól is. A nettó kamatbevételek jelentősen növekedtek, korrigáltan 149,18 milliárd forintot tettek ki, ami magasabb az év első három hónapjában elért 142,6 milliárd forintnál. A hitelekre megképzett céltartalékok összege elképesztő emelkedést mutat, 96 milliárd forintra ugrott a második negyedéves 54,4 milliárd forintról. A várakozásoktól elmaradó profit mégsem ennek, hanem inkább a montenegrói leánybankkal kapcsoltban leírt mintegy 15 milliárd forintos goodwillnek köszönhető, a leánynál júniusban 35 millió eurós tőkeemelést hajtott végre az OTP Bank, a CKB Bank goodwilljéből így kevesebb, mint 3 milliárd forintnyi maradt az OTP könyveiben.


A céltartalékok összege Ukrajna kivételével szinte minden leányvállalatnál növekedést mutat. A bank egy módszertani változást is végrehajtott a negyedév során, az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) és a Corporate Center eredmény számításának módszertana 2010. második negyedévétől megváltozott. A módszertani váltás mm érinti a két gazdasági egység összesített adózott eredményét és az OTP Csoport konszolidált

pénzügyi kimutatásait sem, azonban az eredmény két gazdasági egység közötti allokációja, továbbá bizonyos mérlegtételek, illetve mutatószámok megváltoztak.


A különböző országokban tevékenykedő, csoporthoz tartozó bankok közül a magyar, OTP Core eredményessége javult, 42 milliárd forintra nőtt 40 milliárdról a második negyedévben, s jobban teljesített az orosz és az ukrán leánybank is, a bolgár DSK-nak is sikerült feljebb tornásznia profitját. Növekedést mutat ugyanakkor a lízing tevékenység vesztesége, Magyarországon 257 millió nyereség helyett ezúttal, 1,25 milliárdos veszteséget hozott, a külföldi lízing tevékenység vesztesége 611 millióról 891 millió forintra emelkedett a második negyedévben.


A bank számításai szerint a a különadó bevezetése Magyarországon 36 milliárd forintnyi kiadást jelenthet idén az OTP számára, ebből mintegy 29 milliárd forintnyi fogja csökkenteni a bank profitját.

Íme a főbb eredményadatok:

és a főbb mutatók:



A bank jelentése teljes terjedelmében itt megtekinthető.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!