A Hisense három hónappal ezelőtt megvette a Gorenje részvényeinek 95,42 százalékát, 293 millió euróért. A kisrészvényeseknek 12 eurót ajánlott részvényenként, ugyanannyit, amennyiért a kínai vállalat megvásárolta a nagyrészvényesek tulajdonrészét is a Gorenjeben.

Csütörtöktől a Gorenje igazgatósága hat kínai taggal bővült. Franjo Bobinac egyelőre maradt az igazgatóság elnöke. A vállalatnak 11 ezer alkalmazottja van, továbbá Csehországban és Szerbiában is rendelkezik leányvállalattal - írja az MTI.

A Gorenje, amely az egyik legnagyobb, exportra termelő szlovén cég, tavaly jelezte, hogy stratégiai partnert keres.

A Gorenje tavalyi profitja 84 százalékkal zuhant a költségek növekedése és az éleződő verseny miatt. Idén az első negyed évben ugyanakkor jelentősen tudta növelni nyereségét.

A cég májusban azt közölte, hogy az adózott eredménye 2,5 százalékkal, 23,5 millió euróra nőtt.

A kínai vállalat kötelezte magát, hogy megőrzi a Gorenje márkanevet és megtartja az alkalmazottakat. A szlovéniai cég lesz a Hisense fő európai kutatási és fejlesztési, valamint termelési központja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!