Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en kifejtette: a BUX szerdai esése technikai korrekcióként értelmezhető azt követően, hogy a hét elején az index áttörte a 40 ezer pontos szintet, és szárnyalni kezdett. Az esést az OTP vezette, amely a hét elején átlépte a korábbi, 11 ezer forintos történelmi csúcsot - egyben lélektani határt -, és egészen 11 700 forint fölé emelkedett, majd szerdán 11 530 forintig korrigált vissza. A részvényelemző szerint ez a korábbi emelkedés fényében nem mondható jelentős esésnek - írta az MTI.

A Mol árfolyama 0,94 százalékkal 3170 forintra mérséklődött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 1,71 százalékkal 11 530 forintra esett, forgalmuk 7,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,52 százalékkal 479 forintra gyengült, forgalma 265,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,55 százalékkal 6670 forintra csökkent, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!