A budapesti börzén nem volt tartós az Európában tapasztalható optimizmus, a 13 500 pontos nyitás után hamar lefelé indult az index, és hétfőn 12 óra körül a BUX már 12 744,2 ponton, 1,4 százalékos csökkenéssel áll. A vezető papírok vegyesen teljesítenek a délelőtti, valamivel több mint 9 milliárd forintos forgalomban. A blue chipek közül a legnagyobb mínuszban az OTP értékpapírja tartózkodik, 6,7 milliárd forintos forgalomban a bank részvénye 5 százalék fölött gyengül, és hétfőn dél körül 2989 forinton áll árfolyama. A Mol-részvény közel 2 százalékos, mintegy 200 forintos gyengüléssel 10 795 forinton áll, délelőtt 1,9 milliárd forintos forgalomban kereskedtek az olajpapírokkal. Az MTelekom-papír halványan drágul, a 0,7 százalékos erősödés hatására 603 forint körüli árfolyamon tartózkodik dél körül, miután délelőtt körülbelül 570 millió forintért köttettek üzletek a részvényre. A Richter értékpapírja áll a legjobban hétfőn dél körül a vezető részvények közül. A gyógyszergyári papír 2 százalék körül drágul, és 27 100 forint körüli árfolyamot ért el a délelőtti 390 millió forintos forgalomban.A másik gyógyszergyár, az Egis részvényei minimális, 20 millió forintos forgalomban jóval 2 százalék fölött gyengülnek, és az árfolyam 10 410 forint körül alakul. A többi kisebb papír sem teljesít jól, a BUMIX index 0,9 százalékos gyengüléssel 1445,1 ponton áll hétfőn dél körül.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!