Az OTP árfolyamában a támasz 10 600 forintnál, az ellenállás pedig 11 100 forint közelében húzódik. A Molnál továbbra is 1700 forint környékén található erősebb támasz. A Magyar Telekom jegyzése a 375-385 forintos tartományban mozog, az elemző ebben egyelőre nem vár változást. A Richter technikai képe viszont pozitív, a következő ellenállás 7296 forintnál található, amely a részvény történelmi maximuma is.

Az európai tőzsdéken is emelkedést várnak az elemzők. A befektetőket fellelkesítette, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági felügyelet (FDA)engedélyezte a Covid-19 betegségből felgyógyult páciensek vérplazmájának alkalmazását, mint lehetséges kezelést az új koronavírussal megfertőződöttek gyógyítására.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,18 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 36 043,56 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 9 forinttal, 0,52 százalékkal 1719 forintra gyengült, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,92 százalékkal 10 800 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 378 forintra csökkent, forgalma 99,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,21 százalékkal 7230 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!