Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta: a nemzetközi hangulat az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki, kötvényvásárlásról szóló bejelentése után kedvező. Magyarországon csütörtökön délután gyengülést okoztak IMF feltételeiről szóló sajtóhírek, illetve az ezzel kapcsolatos kormányzati reagálások, de a nap végére korrigált a piac. Német Sándor szerint ezért inkább pozitív nyitás várható a tőzsdén pénteken.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szintén kiemelte: Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki bejelentése javította a hangulatot és a kockázatvállalási hajlandóságot a nemzetközi piacokon, Orbán Viktor szavai viszont csökkentették ugyanezt a magyar piaccal kapcsolatban. A szakember szerint a nemzetközi piacokon enyhén pozitív nyitás várható, a magyar piac viszont ebből kimarad, de a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően várhatóan nem fog esni az index. Úgy fogalmazott: pénteken a magyar piacra is elérhetnek a vevők, mert az, hogy még beláthatatlan ideig nem lesz EU-IMF megegyezés, nem jelent újdonságot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!