Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A délelőtt még bőven 25 600 felett tetőző BUX 0,3 százalékos többlettel 25 398,94 ponton fejezte be a kereskedést. A nap sztoriját az OMV-Mol saga újabb fejezete szolgáltatta, a befektetők pozitívan értékelték, hogy az osztrák cég jogi útra terelte a magyar versenytársért folytatott harcát. A perindítás hírére a hazai olajtársaság részvényei 25 600 forint felett tetőztek, a 3,3 százalékos plusz azonban nem tartott ki zárásig. A kora délután megindult korrekció eredményeként a kereskedést a papír 24 990 forinton fejezte be, ami 0,8 százalékkal múlta felül az egy nappal korábbit. Az OTP részvényei az erős délelőtt után többször is áttévedtek a piros tartományba - a jegyzés 8224 forintról pattant vissza -, majd a délutáni hegymenet végén 0,4 százalékos plusszal 8316 forinton zártak. A Magyar Telekom jellemzően kisebb-nagyobb mínuszban forgott úgy, hogy a 900-as szint alatt is születtek kötések, míg a vége 0,3 százalékos veszteség és 905 forintos kurzus lett. A Richter árfolyamgrafikonja majdnem szabályos v-alakot vett fel, a mélypont 37 500 forintnál, a záróár 37 750-nél volt, ami 0,2 százalékos gyengülést takart.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!