Optimista hangulat rajzolódik ki az ázsiai piacon és a határidős indexek is pozitív nyitást jeleznek az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos fejlemények miatt - vélekedett Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője csütörtök reggel.

Washingtonban és Pekingben, hogy szeptember közepén szakértői szintű egyeztetés várható az Egyesült Államok és Kína között kereskedelmi kérdésekben, ahol előkészítik a két ország minisztereinek október eleji tárgyalását.

Az elemző szerint a pozitív hangulat tükröződhet majd a magyar tőzsdén is, ahol emelkedésre számít.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában szintén azt emelte ki, hogy a BÉT-en folytatódhat a pozitív korrekció, a nemzetközi befektetői hangulat jelentős javulása miatt a magyar részvénypiacon is emelkedéssel indulhat a kereskedés.

Kiemelte az OTP mozgását, amely szerdán elrugaszkodott a 12 000 forintos szinttől, és a következő meghatározó ellenállási szintje 12 400 forintnál húzódik, amelyet el is érhet hamarosan. A szakértő szerint a Mol árfolyamában a 2900 forintos szintre érdemes figyelni, amennyiben sikerülne áttörni, emelkedés indulhat a 2950-3000 forintos tartomány irányába. A Richter jegyzését sikerrel tartotta meg a 4900 forintos támasz, a papír esetében oldalazásra számít az elemző a 4900-5000 forintos zónában. A Magyar Telekom jegyzése a 420-425 forintos szintek között mozog napok óta, a 425 forintos ellenállás áttörése adna vételi jelzést - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 348,30 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 39 753,49 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest. A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2880 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 2,25 százalékkal 12 260 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 51,7 millió forint volt. A Richter-papírok 12 forinttal, 0,24 százalékkal 4956 forintra gyengültek, forgalmuk 998,4 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!