Úgy tűnt, 50 ezer pont környékén nagyjából helyén van a BUX index kosarában legnagyobb súllyal szereplő részvények árfolyama, azonban a negyedéves jelentések fényében ez most megváltozott. Ismét alulértékeltnek lehet tekinteni a magyar részvényeket, amelyekben még van felfelé árfolyam-potenciál - mondta a Napi.hu-nak Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető stratégája.

Akárcsak a magyar gazdaság, a négy nagy blue-chip összesített eredménye is a várakozásoknál jobban teljesített a második negyedévben. A négy nagy - OTP, Mol, Magyar Telekom és Richter - nettó nyeresége nemhogy átlépte a 300 milliárd forintot, de hajszálnyira megközelítette a 350 milliárdot is. Ilyenre nem volt példa, amióta nyomon követjük az adatokat, ez több mint egy évtizedet jelent. Ráadásul most mind a négy nagy cég kirobbanó formában volt, s mindegyikkel kapcsolatban pozitív hírek láttak napvilágot, így érthető a hét elején beindult pozitív árfolyam reakció, s az, hogy a nagy cégek részvényeire egyre magasabb célárfolyamok látnak napvilágot - mondta Miró.

Már 20 ezres célár is van az OTP-re

Az OTP nyeresége negyedéves összehasonlításban több, mint 50 százalékkal emelkedett egy év alatt, a tisztított profitja pedig 57 százalékkal tudott nőni. Ez több tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt a gazdaság beindulása is segítette a hitelezés felpörgését, amit erősített az ingatlanpiac régióban és Magyarországon is tapasztalt erőteljes fellendülése. A jutalék bevételek 20 százalékkal emelkedtek, s megállt a kamatmarzsok csökkenése, azok immár harmadik negyedéve inkább stagnálnak. Most hogy megindult a kamatemelés az várható, hogy a következő negyedévekben ez emelkedni fog. Eközben erős költségkontroll sikerült megvalósítani, ezek alig 1,8 százalékkal nőttek.

A céltartalékképzés jelentősen csökkent a banknál, a tavalyi, járványhoz köthető magas szint a töredékére zsugorodott (39 milliárd forintról 10 milliárd forint közelébe). Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy még mindig élt a hitel moratórium, a régióban a legtovább. Azonban a környező országok tapasztalata azt mutatja, hogy a hitelmoratóriumok kifutása nem eredményez igazán masszív megugrást a nem teljesítő hitelek állományában. Persze egyik országban sem volt példa ilyen hosszú moratóriumra, mint Magyarországon. A kilátásokat javítja a szlovén Nova Banka megvétele, ez jövőre növelheti a nyereséget, a magas osztalékfizetés, amikor arra végre sor kerülhet, és a tervezett saját részvény vásárlások is. Így nem csoda, hogy a bankrészvényre már 20 ezer forint feletti célárak is érkeznek egyes elemzők részéről.

Az EBIDTA várakozás viheti a Mol-t

A Mol is nagyot ment a negyedévben, az olajipari cég minden fontosabb területen jól teljesített a negyedév során. A kitermelési üzletág majdnem triplázott, 35,5 milliárd forintról 99 milliárdra javított. Persze ebben nagy szerep volt annak, hogy tavaly nyomottak voltak az olajárak, akárcsak a finomítói marzsok. Idén az olajár már a negyedév végén meghaladta a járvány előtti szintet, s ezek segítették a kitermelési üzletágak. De ugyanez igaz a feldolgozásra is. A finomítói marzsok ugyan nem robbantak be, de jelentősen emelkedtek, abban az üzletágban az EBITDA (adó, amortizáció és kamatfizetés előtti eredmény) a három és félszeresére ugrott. A kiskereskedelem is jól teljesített, ott 36 százalékos volt a növekedés, és persze sokat segített a cégcsoport egészének a készletek átértékelése, ez jó 40 milliárd forintot hozott a konyhára.

Ami fontos a részvény várható teljesítménye szempontjából az az, hogy a menedzsment az idei EBITDA várakozását 3 milliárd dollárra emelte a korábbi 2,3 milliárd dollárról. Ez jócskán javíthatja a cég megítélését, amellyel kapcsolatban a befektetők egy része fokozottan óvatos volt az utóbbi időkben a saját részvények alapítványi tulajdonban történő átadása miatt.

A Richter és a Telekom is biztató

A Richter eredménye is kirobbanó formát mutatott. Negyedéves összehasonlításban ugyan a nettó eredmény szintjén visszaesés volt tapasztalható, azonban ennek egy tavalyi rendkívüli tétel az oka. Akkor kapott ugyanis a Vryalar amerikai forgalmazásának eredménye után egy hatalmas mérföldkő kifizetést a cég, ha azt a 7 milliárd körüli tételt nem vesszük figyelembe, akkor a nettó profit jelentős bővítést mutat. A mérföldkő kifizetés nélkül közel duplázásról lehet beszélni. Ráadásul úgy sikerült jó eredményt hozni idén, hogy tavaly még a forintgyengülés felfelé tolta a profitot, míg idén pont ellentétes irányú folyamatok zajlottak. A Vryalar értékesítés jelentősen megugrott, az előző negyedévhez képest 100 millió dollár volt a plusz és elérte a 432 millió dollárt negyedéves szinten.
Ugyanakkor emellett az is jó hír, hogy a Vryalaron kívüli termékportfólió is jól teljesített, ott is növekedés volt tapasztalható. A cég előrejelzésében az árbevétel növekedésére számít, miközben a költségek csökkenését prognosztizálják. Ez összességében egy megemelt eredmény várakozást jelent.

A Magyar Telekom is jól szerepelt, nettó nyeresége 10,5-ről 13,5 milliárd forintra ugrott. Ami komoly meglepetés volt, az az árbevétel közel 6 százalékos növekedése volt. Más szektorban talán ez nem kiugró érték, azonban a távközlésben ez elég masszív növekedésnek tekinthető. Kiemelkedően szerepelt a mobilszegmens. Úgy tűnik, ahogy az emberek kiszabadultak a járvány miatti korlátozások alól, elkezdtek mobiltelefonokat és előfizetést vásárolni. De a fix szegmensben is érezhető volt a növekedés, ebben persze a hálózatfejlesztés is szerepet kaphatott.

Az optikai hálózatok kiépítése mellett az emberek sokkal gyorsabban állnak át a jelek szerint a magasabb adatforgalmat biztosító, ugyanakkor drágább előfizetésekre, mint amire korábban a cég és az elemzők számítottak - mondta Miró. Ráadásul a Telekom is növelte idei előrejelzéseit. Korábban 1-2 százalékos növekedést vártak az árbevétel és az EBITDA növekedésben, most az előbbi esetében 3, míg a másodikban legalább 3 százalékos növekedést prognosztizálnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!