A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a magyar tőzsdét a Mol húzta, a részvény szerdán is jelentősen erősödött, és a forgalma is nagy volt.

Új vállalati hír nem érkezett, de a befektetői optimizmushoz hozzájárulhat, hogy az orosz kőolajat finomító Mol a különadó ellenére előnyben lehet középtávon, ha marad a Brent és az orosz Ural olaj közötti árkülönbözet - jelezte. Felidézte, hogy a döntés a hazai stratégiai tartalék egy részének felszabadításáról szintén kedvező a Mol-nak. 

A Mol 106 forinttal, 3,79 százalékkal 2900 forintra erősödött, 5,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,71 százalékkal 8510 forintra nőtt, forgalmuk 7,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 1,16 százalékkal 341 forintra csökkent, forgalma 246,8 millió forint volt - írja az MTI.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,68 százalékkal 6705 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3800,29 ponton zárt szerdán, ez 29,40 pontos, 0,78 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!