A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi piacokhoz képest jól teljesített a BÉT. Az elemző szerint mindez annak köszönhető, hogy pénteken a magyar piacon már a vevők domináltak.

Az elemző az OTP-vel kapcsolatban megjegyezte, pozitívan értékelte a piac a további növekedés irányába tett lépést, ugyanis pénteken a Delo című szlovéniai napilap jelentette meg, hogy az OTP Bank és az Apollo amerikai befektetési alap tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására.

A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3270 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,09 százalékkal 12 100 forintra erősödött, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,60 százalékkal 417 forintra nőtt, forgalma 241,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,69 százalékkal 5065 forintra esett, a részvények forgalma 779,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 4242,24 ponton zárt pénteken, ez 1,82 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!