Scott Thompson vasárnap azt követően mondott fel, hogy a Dan Loeb által vezetett ThirdPoint hedgefund tíz napja nyílt levélben mutatott rá, az életrajzában szereplő két diploma közül csupán a könyvelőivel rendelkezik, informatikaival nem. Utódjául átmeneti jelleggel Ross Levinsohnt, a globális média és hirdetési igazgatót nevezte ki a cég, ám őt támogatta a ThirdPoint is.

Az alapján keresztül 5,8 százalékos részesedéssel rendelkező Loeb elégedett lehet, a Yahoo! döntése értelmében ugyanis három tagot delegálhat az igazgatóságba (többek közt önmagát), amelyért már korábban is ádáz harcot folytatott - írta a Reuters. Ezzel Loeb már a harmadik csúcsvezető kirúgásában játszott kiemelkedő szerepet, sokan hozzá kötik a társalapító Jerry Yang és Roy Bostock lemondásának kiprovokálását is.

Ugyan a Yahoo! hivatalosan nem indokolta a vezérigazgató távozását, a Wall Street Journal értesülése szerint a diplomabotrány mellett az is közrejátszhatott, hogy az igazgató vasárnap közölte szűk körben, hogy pajzsmirigy rákot diagnosztizáltak nála, éppen az igazgatóság vizsgálatai során. Mindenesetre az új vezérigazgató nagy kihívások elé néz, az ő feladata lesz a céget áramvonalasítva valahogy felvenni a versenyt a hirdetési piacon legnagyobb konkurens Google-lal és Facebookkal, valamint hosszú távú stratégia kidolgozásával meggyőzni a befektetőket a Yahoo! életképességéről.

QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!