Akárcsak az OTP leányvállalata, a Raiffeisen International cége is az ukrán számviteli szabályok szerint jelentését tette egyelőre közzé az ukrán felügyelet honlapján. Az ebben foglaltak szerint a Bank Aval éves szinten 527,4 millió hrivnya eredményt ért el. Az utolsó negyedév azonban 153 millió hrivnyás veszteséget mutatott, jórészt az emelkedő céltartalék képzés miatt, ami 105 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, s jelenleg a bruttó hitelállomány 5,52 százalékára rúg.
Az ukrán számviteli szabályok szerinti jelentés ugyan jelentősen eltérhet a nemzetközi szabványok által készítettől. Ráadásul a Bank Aval teljesítményére nem feltétlenül tér majd ki a Raiffeisen International gyorsjelentése, amely rendszerint a régiókra tagozódva összesíti a számokat. Itt az ukrán cég a belarusz, és az orosz leánnyal együtt szokott szerepelni. A piac mindenesetre nem a nagyjából 17-18 millió eurós tavalyi negyedik negyedéves veszteségek miatt aggódik a Raiffeisen esetében sem (az OTP ukrán leánya mintegy 8 millió euró profitot mutatott ki a tavalyi utolsó három hónapban), hanem az idei év kockázataira koncentrál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!