Bukta volt a péntek Budapesten

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,6 százalékos csökkenéssel, 36 969 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent az előző napi záráshoz képest.
Szabó Zsuzsanna, 2017. augusztus 18. péntek, 18:37

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsde alacsony forgalom mellett követte a kedvezőtlen nemzetközi hangulatot. A magyar piacon az eladók voltak többségben, hazai befektetők nem nagyon voltak jelen.

A Mol 0,9 százalékkal 23 150 forintra esett 771,8 millió forintos forgalomban. Az OTP részvényei 0,8 százalékos veszteséggel 10 030 forintra csökkentek, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,2 százalékkal 474 forintra gyengült, forgalma 140,1 millió forint volt. A Richter pedig pár ponttal a csütörtöki záróértéke alatt 6550 forinton zárta a napot, a részvények forgalma 994,3 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK