Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Kapital bolgár lap internetes kiadása úgy tudja a francia bank a közép- és kelet-európai régióban minden érdekeltségét el akarja adni, amely működési országában nem tartozik a három legnagyobb bank közé. A csomagban albán, montenegrói, szerbiai és moldovai érdekeltségeket említenek.

A lapértesülések korábban kétoldalú tárgyalásokat feltételeztek a hetedik legnagyobb bulgáriai bank eladásáról, a Kapital azonban már több szereplős versenyről ír. Úgy tudják, a bankra például az amerikai Apollo Global Management alap is tett indikatív vételi ajánlatot az Ekszpreszbankra, de azt egyelőre elutasították.

Szakértők szerint a bank gazdálkodása stabil, portfoliója viszonylag tiszta, így valószínűleg vételára a saját tőkéjét, 2017 végén 760 millió levát (380 millió euró, 118 milliárd forint) valamivel meghaladó lesz. Tavaly a nyeresége 106,7 millió leva volt. A banknak kiterjedt fiókhálózata van és erősségei közé tartozik a vállalati hitelezés.

Megjegyzik, hogy ez utóbbi tulajdonsága miatt is válthatja ki az OTP érdeklődését, mert ez jól kiegészítheti a főként a lakossági szegmensben erős DSK Bank tevékenységét. Emlékeztetnek arra is, hogy az OTP az elmúlt években minden nagyobb eladásra kínált bulgáriai bank esetében ott volt az érdeklődők, ajánlattevők között.

A lap szakértőkre hivatkozva azt írja, hogy a nyár elejére várható az ajánlatok beadása, az év végéig akár le is zárulhat a tranzakció.

Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Dániel

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!