A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Alacsony forgalom mellett, jelentősen alulteljesített a BUX-index az európai piacokhoz képest. A vezető részvények közül a Mol és a Magyar Telekom erősödése az európai hangulatnak tudható be – kommenálta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

Ezekkel szemben a Richter és az OTP árfolyama csökkent, utóbbira hatással volt a kormány hétvégi bejelentése, amely szerint kamatstopot rendelnek el a vállalati hitelekre is.

  • A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2450 forintra erősödött, 836,4 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 108 forinttal, 1,21 százalékkal 8832 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,53 százalékkal 284 forintra nőtt, forgalma 75,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,74 százalékkal 7890 forintra esett, a részvények forgalma 787,4 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 3524,01 ponton zárt hétfőn, ez 3,61 pontos, 0,10 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!