A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint negatív befektetői hangulat uralkodott a nemzetközi piacokon, ami a magyar tőzsdére is hatással volt, a kedvezőtlen hangulatot a blue chipek közül az OTP követte le.

Ezzel szemben a Mol és a Richter árfolyama emelkedett, ami az elemző szerint a korábbi napokban tapasztalt árfolyamesések miatt technikai korrekciónak tekinthető.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen gazdasági adatokkal magyarázható, valamint Donald Trump Twitter-bejegyzésével, amelyben az amerikai elnök felvetette a november elején esedékes elnökválasztás elhalasztását - magyarázta az eredményeket Varga Zoltán. Az Egyesült Államokban a kereskedés elején már 500 pontnál nagyobb mínuszban volt a Dow.

 

  • A Mol 35 forinttal, 1,98 százalékkal 1805 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 450 forinttal, 4,17 százalékkal 10 350 forintra esett, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,81 százalékkal 369 forintra csökkent, forgalma 500,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 3,28 százalékkal 6610 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3418,31 ponton zárt csütörtökön, ez 31,22 pontos, 0,91 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!