A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 896,27 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 42 280,37 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: negatívan indult a hét, a befektetőket aggasztja az amerikai jegybank várható gyorsuló kamatemelése, az orosz-ukrán háború és a koronavírus-járvány terjedése Kínában - írja az MTI.

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat rányomta a bélyegét a magyar tőzsdeindex mozgására is, a forgalom ugyanakkor nem volt magas a BÉT-en - jelezte, hozzátéve, hogy a vezető részvényekkel kapcsolatos vállalatspecifikus hírek nem érkeztek.

A Mol árfolyama 50 forinttal, 1,63 százalékkal 3010 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 2,75 százalékkal 10 590 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,64 százalékkal 391,50 forintra erősödött, forgalma 201,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 185 forinttal, 2,69 százalékkal 6690 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4050,28 ponton zárt hétfőn, ez 41,22 pontos, 1,01 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva - írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!