Iránykereséssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a pénteki jelentős emelkedés után.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint a vezető részvények közül az OTP újabb ellenállási szinteket lépett át pénteken, a következő 9680 forintnál húzódik. A Mol tovább erősödött kedvező harmadik negyedéves jelentése közzététele után, de a technikai kép alapján hamarosan negatív korrekció indulhat. Támaszok 2630 forintnál, majd 2550 forint közelében húzódnak.

A Richter továbbra is fontos ellenállásnál mozog, ami 8320 forint közelében található. Az elemző hozzátette, hogy erős negyedéves gyorsjelentés várható a vállalattól. A Magyar Telekom grafikonján 300-303 forint között meghatározó ellenállás húzódik - írta a kommentárban.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 860,98 pontos, 2,06 százalékos emelkedéssel, 42 629,68 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt. A Mol 52 forinttal, 2,01 százalékkal 2634 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 3,80 százalékkal 9550 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,41 százalékkal 297 forintra emelkedett, forgalma 21,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,30 százalékkal 8195 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!