Nem igazán lehet boldog az, aki idén év elején a vezető magyar részvényekbe vásárolt be, gondolván, hogy az elmúlt évek kiváló teljesítménye idén is folytatódik. A BUX index január eleji értékénél 6 százalékkal jár alacsonyabban. Ha valaki a január végi, 41 600 pont feletti csúcsánál vásárolta meg az indexet, akkor veszteségei meghaladhatják a 11 százalékot is.

Ez azonban nem magyar sajátosság, hiszen a feltörekvő piaci részvények szintén pocsékul teljesítettek eddig idén, sőt ha valaki a német DAX indexet vette meg ugyanekkor, akkor 13 százalékos mínuszban ücsöröghet január vége óta.

Egy nagy különbség van azonban: a BUX index ezt a mínuszt forintban számolva hozta össze, márpedig a forint árfolyama több mint 5 százalékkal gyengült január vége óta az euróhoz képest. A közös európai devizában számolva a BUX index teljesítménye mínusz 15 százalék.

Kép:

Ennek ellenére nem tört meg a 2015 eleje óta tartó trend, amely a két index egymáshoz viszonyított teljesítményében fennáll: a BUX index hosszabb távon felülteljesítő trendben van a DAX indexhez képest, amint azt a két mutató euróban számolt értékéből képzett relatív teljesítmény (RS) grafikonja is mutatja.

Ez az emelkedő trend akkor fordulna meg, ha egy korábbi mélypontot letörne a mutató, ez a jelenlegi helyzetben a BUX index további mintegy 15 százalékos alulteljesítése esetén valósulna meg.

Kép:

Ellentmondás van ugyanakkor a két mutató technikai helyzete között, a DAX ugyanis a mélypontok és csúcsok helyzete alapján hosszabb távon még emelkedő trendben van, s ez mindaddig nem változik, ha a grafikonon piros vonallal jelölt támaszszintet 3-5 százalékkal lefelé át nem töri a német index. A BUX index trendje viszont lefelé mutat, pozitív trendfordulóról csak jóval 39 000 pont feletti indexértékeknél beszélhetünk.

A helyzet tehát felemás: van egy csökkenő trendben lévő BUX indexünk, amely viszont felülteljesítő trendben van a csökkenő trendben lévő DAX indexhez képest.

A nagy kérdés, hogy a DAX "fogja kézen" a BUX-ot és állítja ismét emelkedő pályára a magyar piacot is, vagy a BUX index satnya teljesítménye képes előrejelezni azt az esést, amely a DAX indexre is vár.

Erről és a magyar és a nemzetközi tőzsdéket érintő más aktuális kérdésekről lesz szó a Napi.hu október 18-án megrendezendő konferenciáján.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!