Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy a BÉT az európai és a tengerentúli tőzsdék 1 százalékos mínuszával szemben erősödni tudott.  A forgalom átlagon aluli volt, ami már a karácsony közeledtével is összefügghet. A befektetők a Magyar Nemzeti Bank keddi döntését várják - fűzte hozzá az elemző, utalva arra, hogy a piac várhatóan reagálni fog a jegybank lépésére.

  • A Mol 8 forinttal, 0,31 százalékkal 2616 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,86 százalékkal 10 390 forintra nőtt, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 12,0 forinttal, 3,49 százalékkal 332 forintra csökkent, forgalma 298,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,62 százalékkal 8865 forintra esett, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3653,48 ponton zárt pénteken, ez 45,75 pontos, 1,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!