A Budapesti Értéktőzsde még a hónap korábbi részében döntött a BUX indexkosarának változásáról, amely ma lép életbe. Az indexkosárba új részvénysorozatként a Delta Technologies és a Zwack Unicum kerül. A Zwack a BÉT egyik legrégebbi, patinás részvénye, azonban az idők során forgalma, likviditása lecsökkent, így kikerült az indexből, azonban most ismét teljesítette a feltételeket.

A jelenlegi indextagok közül az AKKO Invest először nem teljesítette a BUX kritériumait, így részvényei még indexkosárban maradnak, ám ha a következő felülvizsgálatig nem történik változás, kikerülnek.

A BUX kosár ezek alapján 2023. március 20-ától az alábbi 17 részvényt tartalmazza: 4IG, AKKO Invest, Alteo, ANY Biztonsági Nyomda, AutoWallis, CIG Pannónia, Delta Technologies, Graphisoft Park SE, Magyar Telekom, MASTERPLAST, MOL, OPUS GLOBAL, OTP Bank, PannErgy, Richter Gedeon, Waberer’s, Zwack Unicum.

A legnagyobb súlyú részvény az OTP, melynek súlya a március eleji állapot szerint 34-ről 37 százalékra nőtt, az azóta bekövetkező árfolyamesése azonban csökkenthette a tényleges súlyt.

A második a Mol 27 százalékkal, harmadik a Richter közel 24 százalékkal, negyedik a Telekom közel 5 százalékkal. Két részvény szerepel még egy százalék fölötti súllyal: az OPUS 1,38 százalékkal, a 4iG pedig 1,12 százalékkal. A legkisebb súlyú papír az AKKO, 0,15 százalékkal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!