Kedden az európai piacok többsége az év végi ünnep miatt már zárva tart, a többi pedig rövidített kereskedési időben működik.

A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján Londonban 0,3 százalékos gyengüléssel nyithat az FTSE-100 index, a párizsi CAC-40 index 0,1 százalékkal csökkenhet kezdéskor és az euróövezeti EuroStoxx50 index esetében is 0,1 százalékos esésre lehet számítani a nyitást követően - írta az MTI.

A főbb piacok közül a frankfurti tőzsde hétfőn zárta le az évet 25,48 százalékos nyereséggel. A londoni és a párizsi pedig kedden kora délután fejezi be a kereskedést és zárja le egyúttal az évet. A hétfői veszteséges zárással a londoni index éves nyeresége 12,40 százalék, a párizsi index nyeresége pedig 26,46 százalék. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 24,72 százalékkal áll év eleji értéke felett.

Az olajár három havi csúcs közelében ingadozik kedden az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződésének köszönhetően bizakodó piaci hangulatban. A WTI ára az idén 36 százalékkal, a Brent ára 24 százalékkal emelkedett. A világpiaci olajár az OPEC termeléskorlátozásának köszönhetően jó úton halad afelé, hogy 2016 óta a legnagyobb emelkedéssel zárja az évet.

Kedden az európai kereskedési idő kezdete előtt a globális kereskedelemben a Brent nyersolaj ára 0,13 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 66,58 dolláron, a WTI ára 0,19 százalékkal, 61,56 dollárra csökkent.

Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik erősebben, 1,1210 dolláron, az arany spot ára 0,54 százalékkal, unciánként 1523,37 dollárra emelkedett kedden. Az euró két százalékkal gyengült a dollárral szemben az idén. Az arany spot ára az év eleje óta 18,63 százalékkal emelkedett. Az arany ára 2010 óta a legnagyobb emelkedést érheti el idén.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!