Hamarosan zöldbe fordulhat Európa

Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek enyhülésének köszönhetően.
Domokos László, 2019. augusztus 14. szerda, 08:12
Fotó: Reuters

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 21 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 23 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 19 ponttal emelkedhet a nyitásban - írta az MTI.

Az utóbbi napok borúlátó befektetői hangulatát megkönnyebbülés követte, miután az amerikai kormány kedden bejelentette, hogy mégsem sújt pótvámmal bizonyos kínai importtermékeket, egy sor másik árucikk esetében pedig szeptember 1-jéről december 15-ére halasztja a 10 százalékos pótlólagos vámtarifa kivetését. Donald Trump amerikai elnök közlése szerint a döntésnek az a célja, hogy elkerüljék az amerikai vásárlókat érintő kedvezőtlen hatásokat a karácsonyi időszakban.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin emelkedtek az árfolyamok szerdán, de a nyereséget visszafogják a vártnál jóval gyengébb kínai makroadatok. A kínai statisztikai hivatal szerdán kiadott adatai szerint az ipari termelés éves összevetésű növekedési üteme több mint 17 évi mélypontra, 4,8 százalékra mérséklődött júliusban. A kiskereskedelmi forgalom és az állóeszköz-beruházások is a vártnál lassabb ütemben nőttek.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,97 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,07 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,73 százalékos pluszban állt a záráshoz közeledve. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,67 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,22 százalékos pluszban állt zárás előtt bő egy órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,41 százalékos nyereségben állt az irányadó index.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,82 százalékkal 487,86 pontra emelkedett.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára az előző napok nyereségei után csökkenésre váltott a csalódást keltő kínai gazdasági adatok miatt, illetve az amerikai nyersolajkészletek gyarapodásának hírére.
Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,98 százalékos mínuszban, 60,70 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 1,28 százalékos veszteségben, 56,37 dolláron forgott az ázsiai kereskedésben.

Kedden emelkedéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 mutató 0,33 százalékos, a DAX-30 index 0,60 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,99 százalékos pluszban zárt. Milánóban 1,36 százalékkal, Madridban pedig 0,22 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,54 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,58 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,92 százalékkal kúszott feljebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK