Európának bezzeg sikerült

Magabiztos pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
Domokos László, 2019. augusztus 16. péntek, 19:03
Fotó: Shutterstock

A londoni FTSE100 index 0,80 százalékos plusszal, a frankfurti DAX-30 1,28 százalékos, a párizsi CAC-40 mutató pedig 1,22 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,39 százalékos emelkedéssel zárta a kereskedést.

Volatilis kereskedési hét zárásaként pénteken felfelé korrigáltak a mutatók az európai piacokon, az utóbbi napokban részben az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus és a világgazdasági növekedés lassulását övező aggodalmak határozták meg a befektetői kockázatvállalási hajlandóság alakulását.

Ágazati szinten a pénteki kereskedésben a bankszektor teljesített a legerősebben Európában, a csipgyártók papírjai is kedvezően szerepeltek.

Az európai tőzsdezárás után a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,08 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 1,37 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója pedig 1,53 százalék emelkedést jelzett.

Az európai tőzsdezárás után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 54 cent (0,93 százalék) plusszal, 58,77 dolláron állt.

Az arany unciánkénti ára 0,75 százalékkal, 11,55 dollárral 1519,65 dollárra csökkent.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1092 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1072 dollár után - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK