Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 25 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 38 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 14 ponttal csúszhat lejjebb a nyitásban.

Az amerikai-kínai feszültségek fokozódásának újabb fejezeteként az amerikai kormányzat hétfőn bejelentette, a Huawei újabb érdekeltségeit helyezte tiltólistára annak érdekében, hogy megnehezítse a kínai távközlésiberendezés-gyártó konszern hozzáférését amerikai technológiákhoz.

A befektetők már várják, hogy szerdán nyilvánosságra hozzák a Federal Reserve nyíltpiaci bizottságának legutóbbi üléséről készült jegyzőkönyvet. Azt remélik, hogy kiolvasható lesz belőle, készül-e a Fed bármilyen változtatást végrehajtani a monetáris politikában - írta az MTI.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben jórészt felfelé mozogtak a tőzsdeindexek kedden. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,12 százalékos pluszban, 567,58 ponton állt.

Tokió 0,13 százalékos mínuszban, míg Sydney 0,74 százalékos pluszban zárt. Szöulban erős, 2,41 százalékos mínuszban állt az irányadó mutató zárás előtt fél órával. Sanghajban 0,13 százalékos, Sencsenben 0,30 százalékos, Hongkongban 0,02 százalékos, Mumbaiban pedig 0,65 százalékos pluszt mutatott a tőzsdeindex nyolc óra körül.

A Brent és a WTI ára enyhén csökkent annak nyomán, hogy a nagy olajexportáló országokat tömörítő OPEC+ csoport jelezte, szinte teljes egészében teljesítették a kitermelés korlátozására áprilisban vállalt kötelezettségeiket.

Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,22 százalékos mínuszban, 45,27 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,33 százalékos veszteségben, 42,75 dolláron forgott közép-európai idő szerint kedd reggel nyolc óra körül.

Az arany ára ismét a 2000 dolláros küszöb körül mozog. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,54 százalékkal, 1996,26 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,47 százalékkal 2007,40 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.

Hétfőn vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék. Londonban 0,61 százalékos, Frankfurtban 0,15 százalékos, Párizsban pedig 0,18 százalékos pluszban, míg Milánóban 0,39 százalékos, Madridban pedig 0,90 százalékos mínuszban zárt a tőzsde.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,37 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,02 százalékkal emelkedett hétfőn.

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,31 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as mutató 0,27 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,0 százalékos pluszban fejezte be a napot hétfőn.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!