A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. konszolidált adózott eredménye az első negyedévben elérte a 93 millió forintot, ami több mint háromszorosa a tavalyi első negyedévinek az IFRS 17 áttérés hatásától eltekintve – közölte a társaság negyedéves jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Kiemelték, hogy az IFRS 17 áttérés miatti tőkenövekedésnek egyszeri, 475 millió forintos adóhatása volt. Ezt figyelembe véve a számviteli konszolidált adózott eredmény az első negyedévben 382 millió forintos veszteség lett. Az új számviteli módszertan használata 7,3 milliárd forinttal, 56 százalékkal 20,4 milliárd forintra növelte a 2021. december 31-ei konszolidált saját tőkét.

Az első negyedévben a saját tőke 18,7 milliárd forinton állt; a tőkemegfelelési mutató 215 százalék volt.

A díjbevétel 33 százalékkal nőtt egy év alatt, elérve a közel 11 milliárd forintot, a tavalyi utolsó negyedévhez képest a növekedés 1 milliárd forint volt.

A jelentés szerint az életbiztosítási szegmens rövidtávú szerződéseinek eredménye egy év alatt 130 millió forinttal, a nem-életbiztosítási szegmens hosszú távú termékeinek eredménye pedig 147 millió forinttal emelkedett éves összehasonlításban.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az új módszertan szerint a vállalat teljes 2022-es éves konszolidált adózott eredménye több mint 1,4 milliárd forint lett, 200 millió forinttal magasabb, mint a régi, IFRS 4 szerinti eredmény.

A CIG Pannónia részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Pénteken a papír 265 forinton zárt, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 220 forint, a legmagasabb 318 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!