Kedden tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító 2020. első negyedéves pénzügyi adatait. A csoportszintű adózott eredmény 243 millió forint nyereség lett, míg a teljes átfogó jövedelem 1,188 milliárd forint veszteség. Továbbra is kiválóan teljesít az élet üzletág: a tavalyi első negyedévhez képest 25 százalékkal, 316 millió forintra emelkedett a szegmens adózott eredménye. A befektetők lelkesen fogadták a gyorsjelentést, nyitás után több mint 6 százalékos pluszban áll a részvény.

Az Opus miatt jött a veszteség

A nem-élet üzletág, mint kifuttatás alatt álló tevékenység adózott eredménye 73 millió forint veszteség volt az év első három hónapjában. Az átfogó jövedelem negatív eredményének jelentős részét a cégcsoport tulajdonában lévő Opus részvényeken nem realizált veszteség (-1,057 milliárd forint) magyarázza.

Az élet üzletágban a biztosítási díjbevétel 15 százalékkal lett több, mint az előző év első negyedévében, és elérte a 4,149 milliárd forintot. A biztosító pénzügyileg stabil: saját tőkéje 12,416 milliárd forint, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 329 százalék.

A csoport gyors és hathatós intézkedéseket hozott, illetve hajtott végre a COVID-19 járvány előidézte rendkívüli helyzet hatásainak ellensúlyozására. Az ügyfelek és az alkalmazottak egészségének védelme érdekében csökkentették a személyes ügyfélszolgálatot és az ügyfeleket arra kérték, hogy biztosítási ügyeiket call centeren, vagy emailben, továbbá személyes online ügyfélportáljukon keresztül intézzék. A gyors átállás zökkenőmentesen zajlott, köszönhetően a biztosítónál az elmúlt években végrehajtott digitális fejlesztéseknek. A központi iroda munkatársai jelenleg is otthonról dolgoznak, amelynek technikai, illetve IT biztonsági feltételei biztosítottak. A vállalat bevezette a videochat-en keresztüli szerződéskötési lehetőséget.

A járvány még nem látszik a díjbevételeken

A vállalat díjbevételeire az első negyedévben a járvány nem gyakorolt érezhető hatást. Az ügyfelek esetleges fizetési nehézségeire reagálva akciótervet dolgoz ki a menedzsment, amelynek célja, hogy minimalizálja a bevételkiesést, és egyben elfogadható alternatívát jelentsen azon ügyfeleknek, akiknek a járvány átmeneti fizetési nehézséget okoz. A tőkepiacok esése okozta elbizonytalanodás két hétig éreztette hatását megnövekedett számú visszavásárlások formájában, ez a trend azóta normalizálódott.

A részvénytársaság tulajdonában lévő vagyonbiztosító leányvállalat, az EMABIT Zrt. rendbetétele jelenleg is zajlik. A menedzsment elsődleges célja a cég Szolvencia II szerinti tőkemegfelelési mutatójának törvényileg előírt szintre emelése. Ehhez az EMABIT új helyreállítási tervet készített, amelynek végrehajtására az MNB 2020. augusztus 4-ig adott határidőt. Ennek keretében az igazgatóság április 8-án döntést hozott a vagyonbiztosító magyarországi vagyon, felelősség, szállítmányozás, fuvarozás és gépjárműbiztosítási üzletágainak átadásáról az Aegon Biztosítónak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!