A technológiai papírok árfolyama emelkedett az idén, a hagyományos cégek, és az ezek által dominált tőzsdék viszont lemaradtak - mondta Móró Tamás, a Concorde vezető stratégája. A budapesti piac is ilyen volt.

Novemberben viszont megtörtént az amerikai elnökválasztás, majd egyre ígéretesebbé váltak a vackinakísérletek, emiatt a hagyományos részvényekbe is hatalmas tőkebeáramlás indult meg. A dollár erősödése tovább kedvezett a feltörekvő piacoknak, ezekbe is került friss pénz.

2021-ben a monetáris politika tovább segítheti a piacokat. Jelenleg a befektetők a georgiai szenátor-választás eredményére várnak, hogy az amerikai szenátusban a demokraták vagy a republikánusok kerülnek-e többségbe. Egyelőre sok a kérdőjel, de ha a vakcinák széles körben sikeresek lesznek, tavasszal már széles körű növekedés jöhet. A hozamkörnyezet meghatározó lehet, ha emelkedni kezdenek az állampapírhozamok, akkor az a részvénypiacra negatív hatással lehet. A jegybankok persze figyelnek, és léphetnek, ha ez bekövetkezik.

Mi lesz a forinttal?

Ilyen nemzetközi környezetben a magyar fizetőeszköznek elvileg erősödnie kellene - mondta Móró. A részvénypiacon sok a bizonytalanság még mindig. Az úgynevezett value (jó ár-érték arányú) papírok még ma is alulárazottak. A technológiai papírok viszont már nehezen tudnak új csúcsra menni, ez igaz nem csak a Google-re és társaira, de a Teslára is. A technológiai cégek nagy ralija néhány hónap múlva véget érhet - jósolja Jónap Richárd, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere. Gyurcsik Attila, az Accorde befektetési igazgatója szerint a régiós részvénypiacban viszont még vannak lehetőségek.

A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX a világ tíz legrosszabbja között van az idén, erre nincs jó hatása annak a vitának, amely az ország és az Európai Unió között zajlik a jogállamiság kapcsán. Ugyanígy szenved a lengyel piac is. A lengyel piacot az is gyengíti, hogy korábban a nyugdíjpénztárakat belekényszerítették abba, hogy hazai részvényeket vásároljanak, ez a vásárlóerő viszont megszűnt.

A forint nem tudott visszatérni a járvány előtti szintekre - mondta Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makrogazdasági elemzője. Ezzel hasonlóan van a lengyel zloty, de a cseh korona sem erősödött még vissza. Az uniós helyreállítási alapból való kimaradás kockázata is hatással van az árfolyamra.

Alapvetően mindenkinek az az érdeke, hogy létrejöjjön az alap minél hamarabb, és kezdődjenek el a kifizetések, de sok a politikai harc körülötte. Ha nem lennének ilyen csatározások, akkor is csak a jövő év második felében indulnának el a kifizetések, a harcok pedig további késlekedést hozhatnak - véli az elemző.

Kulcskérdés a helyreállítási alapban történő részvétel

2021-ben ez az alap csak részlegesen érintheti a magyarországi GDP-t, amely jövőre emelkedik, nem nem annyira, hogy ellensúlyozza az idei visszaesést, amely a Concorde szerint 6 százalék körül alakulhat. A javuló makrogazdasági számok, a kedvező vakcinahírek és az unióval történő kiegyezés erősítheti a forintot, az idei gyengülés jelentős része átmenetileg akár el is tűnhet, de hosszabb távon, ahogy az korábban is történt, lassú gyengülés várható.

A mai inflációs adat valamivel jobb lett a vártnál, ez kissé növeli a monetáris politika mozgásterét is, de a 2,7 százalékos novemberi adatban szerepe volt az ingyenes parkolásnak is. Az MNB csökkenheti ennek következtében az egyhetes betéti kamatot.

Alapesetben a Concorde 4 százalékos vagy afölötti GDP-növekedéssel számol jövőre, ha viszont kimarad Magyarország a helyreállítási alapból, az nagyjából 1 százalékos csökkenést eredményezhet. Ebben az esetben csökken a költségvetési mozgástér a beruházások támogatására, amit más forrásból kell pótolni. Az MNB-nek vannak eszközei, például a növekedési hitelprogram és a növekedési kötvényprogram, amelyek csökkenthetik a negatív hatást. EU-s pénz nélkül akkor sem maradna Magyarország, ha nem kap pénzt a helyreállítási alapból, de kevesebb pénz juthat, hiszen a britek már nem fizetnek majd be.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!