A Mol árfolyama 365 forinttal, 1,73 százalékkal 20 775 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 7 forinttal, 0,08 százalékkal 8799 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,79 százalékkal 505 forintra gyengült, forgalma 412,1 millió forint volt.

A Richter-papírok 46 forinttal, 0,74 százalékkal 6251 forintra erősödtek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.

Andorkó László, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1-en elmondta: közepes forgalom mellett csendes lecsorgással telt a nap, egyedül a Richter tudott ellenállni ennek a trendnek, egy reggeli bejelentésnek köszönhetően, amely szerint a Richter forgalmazási megállapodást kötött az Allergan plc-vel annak levonorgestrel hatóanyagot kibocsátó, méhen belüli eszközének értékesítéséről. A másik három vezető részvény kisebb-nagyobb mínuszban zárta a napot.

Egyetlen érdemi esemény az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése és az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatok voltak, de a szakértő szerint ezek "sem sok vizet zavartak". Mario Draghi, az EKB elnöke gyakorlatilag nem adott új információt a piacnak a decemberi kamatdöntő ülésen elhangzottakhoz képest. Azaz a következő hónapokban is folytatódik a mennyiségi lazítás, az állampapírok és egyéb vállalati kötvények felvásárlása. Továbbra is arra törekszenek, hogy minél alacsonyabb szinten tartsák a kamatokat, továbbra se látnak érdemi inflációs veszélyt, gyakorlatilag az eddigi laza, "ultralaza" monetáris politika folytatását ígérte az EKB elnöke.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!